h i r d e t é s

A koronavírus elleni védekezésről tárgyalnak a képviselők

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A koronavírus elleni védekezésről tárgyalnak a képviselők

2020. március 24. - 07:54

Az Országgyűlés ma sürgős eljárásban tárgyal a kormány koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatáról, miután az ellenzék hétfőn nem járult hozzá annak házszabálytól eltérő elfogadásához. 

Orbán Viktor miniszterelnök (középen, j) napirend előtt felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. március 23-án. - MTI/Kovács Tamás

A parlament aktuális ülésének zárónapja reggel 9 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd az emberi erőforrások miniszterének fővárosi színházak foglalkoztatási szabályait érintő törvénymódosításáról tárgyalnak kivételes eljárásban.

A Ház ezt követő határozathozatalai során el is fogadhatja a jogszabály-változtatást, emellett nemzeti emlékhellyé nyilváníthatja a győri Káptalandombot.

A képviselők ezután megválaszthatják a március elején elhunyt Balsai István alkotmánybíró utódját. A volt igazságügyi miniszter helyét Juhász Miklós jogász, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke veheti át, aki megválasztása esetén esküt is tesz.

A szavazások végeztével tartják meg a kormány koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatának általános vitáját, amelyre öt és fél órás időkeret áll rendelkezésre. A kabinet és a kormánypárt azt szerette volna, ha az előterjesztést a házszabálytól történő eltéréssel már kedden elfogadhatja a parlament, az ellenzék ehhez azonban nem járult hozzá arra hivatkozva, hogy az indítványban nincs meghatározva a veszélyhelyzet határideje.

Az Országgyűlés így sürgősséggel fogadhatja el a javaslatot, legkorábban mától öt nap múlva.
A koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot a kormány nevében Varga Judit igazságügyi miniszter nyújtotta be pénteken az Országgyűlésnek. A kétharmados támogatást igénylő előterjesztés lehetővé tenné, hogy a kormány megtehessen minden olyan intézkedést és megalkothasson minden olyan normatív rendelkezést, amely a koronavírus-járvánnyal összefüggésben az állampolgárok élet-, egészség-, személyi, vagyon- és jogbiztonságának, valamint a nemzetgazdaság stabilitásának garantálása érdekében szükséges.

A javaslat szigorítaná a büntető törvénykönyvben a karantén megszegésére és a rémhírek terjesztésére vonatkozó szabályokat is.

Az ülésnap a különleges jogállású szerveket érintő jogharmonizációs célú törvénymódosítás általános vitájával ér véget. (MTI)