A koronavírus következményei
A koronavírus következményei, tömegeket juttatnak a járvány után a devizahitelesek helyzetébe!
Hogy a koronavírus-járvány hogyan és mikor ér véget, azt egyelőre nem lehet tudni, az elemzők szerint azonban már most biztos, hogy a járvány terjedését lassító kormányzati megszorító intézkedések miatt a világgazdaságra, ezen belül természetesen Magyarország gazdaságára is rendkívül sötét jövő vár.
A lakosság harmada, fele nincs felkészülve a válságos időszakokra, képtelenek voltak ugyanis felhalmozni annyi megtakarítást, amivel legalább a nehezebb hónapokat képesek lennének átvészelni. A legrosszabb helyzetben a többgyermekes családok és a gyerekeiket egyedül nevelő szülők vannak, akiknek több mint a fele nincs felkészülve a várható problémákra.
A koronavírus-járvány és a várható gazdasági visszaesés miatt az elkövetkező időszakban azonban rengeteg család kerülhet olyan helyzetbe, hogy képtelen lesz időben törleszteni a korábban felvett hitelét. Ilyen esetben a legrosszabb, amit tehetünk, hogy próbáljuk eltussolni az egészet. Nem árt tudni, hogy a törlesztőrészlet későbbre halasztása nem jár automatikusan az ügyfélnek, vagyis, ha bármilyen problémánk van a törlesztéssel, ezt azonnal jeleznünk kell a banknak, hogy megoldást találjanak a problémánkra.
A helyzetet súlyosbítja, hogy az elmúlt hónapokban – a történelmi mélyponton levő kamatszintnek és a növekvő béreknek köszönhetően – látványosan megugrott a hitelfelvétel, az eladósodottság szempontjából így uniós sereghajtókból mára az uniós élbolyba „küzdöttük fel” magunkat.
Az ügyfélnek azzal is tisztában kell lennie, hogy a halasztás nem azonos az elengedéssel, vagyis, az adott részletet egy későbbi időpontban mindenképp vissza kell majd fizetni.