Egyre több olyan ember kér segítséget a nappali melegedőkben és az ingyenkonyhákon, akik a magas rezsiszámlájuk, vagy a dráguló élelmiszerek miatt kerültek nehéz helyzetbe – erről beszéltek az RTL Híradónak hajléktalanellátó szervezetek vezetői.
Legtöbben az anyagi helyzetük miatt aggódnak, de súlyos problémának tartják a közegészségügyben uralkodó állapotokat is. Általános vélemény: aki szeretne meggyógyulni, jobban teszi, ha a magánegészségügyet választja. A migráció az első három probléma közé sem fért be.
A közoktatásról, a nemzeti konzultációról, gazdasági kérdésekről,a kis posták ideiglenes bezárásáról, a megélhetési nehézségekről és az egészségügy átalakításárólbeszéltek a képviselők kedden napirend előtt az Országgyűlés ülésén.
"Egyeztethető, összeférő, összeillő", azaz kompatibilis. Na ezt a szót nem ismerik a magyar politikusok. Erről beszél egy magyar gazda, a kisvállalkozók problémáival sem tudnak mit kezdeni a politikusok, de az agynélküli kormányzás megy.
Az áremelkedés a magyarok többsége számára gondot okoz: összesen 56 százaléknyian nyilatkoztak úgy, hogy a magas árak miatt valamilyen termékről már le kellett mondaniuk az utóbbi hónapokban. A választópolgárok közel harmadának (31% százalék) ilyen nehéz döntést többször is kellett már hoznia az idei évben.
A horvát miniszterelnök bejelentette, hogy 10,3 százalékkal emelik a minimálbért 2022-ben. Ez jóval kevesebb, mint amennyit Magyarországon terveznek, a számokat jobban megnézve azonban kiderül, mennyire igazságtalan a hazai adórendszer a kis keresetűekkel szemben. - írja a Napi.hu