A Liberálisok megint oszjták az észt
A Magyar Liberális Párt szerint a Fidesz megváltozott politikája miatt kényszerül arra a Jobbik, hogy kommunikációjában néppártosodást mutasson. - írja a gondola.hu.
Sermer Ádám, a Liberálisok elnökhelyettese pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a gyakorlatban nincs valóságalapja a Jobbik néppártosodásának. Hozzátette, amíg Toroczkai László a párt alelnöke, addig nem is vehető komolyan a Jobbik néppártosodási kommunikációja.
A Liberálisok szerint a Jobbik azért kényszerül a néppártosodás "hazugságspiráljába", azért kényszerül a "szélsőséges bázisán felül nyitni más társadalmi csoportok felé is", mert átrendeződött a politikai viszonyrendszer.
Sermer Ádám közölte: ez azt jelenti, hogy
van egy szélsőjobbos kormányzás, annak van egy szélsőjobbos pártellenzéke, és ennek a két szélsőjobbos iránynak van egy - harmadik iránynak tekinthető - demokratikus, baloldali és liberális alapokon nyugvó ellenzéke.
Arról beszélt, hogy míg korábban a Jobbik volt az, amely a Parlamentből kihozta az uniós zászlót és felgyújtotta, most már a Fidesz az a párt, amelyik kommunikációjának a Brüsszel-ellenesség vált a fő elemévé.
Kiemelte, a Fidesz ugyanígy átvette a Jobbik korábbi kommunikációját a bevándorlóellenesség és a Soros-ellenesség témájában is. Ezzel a Fidesz "megemelte e tétet" és így a Jobbiknak változtatnia kellett a kommunikációján
- mondta.
Közölte, a Liberálisok arra hívják fel minden demokratikus érzelmű szavazó és demokratikus párt vezetőségét: ahhoz hogy a "szélsőséges Fidesz-kormányt" leváltsák, ne jusson eszükbe csatlakozni egy kisebb, de ugyanolyan szélsőséges párthoz, a Jobbikhoz.
(MTI)