A Londoni központ egyesével vizsgálja át a magyar Tescókat
A Magyar Nemzet egy áruházvezetőre hivatkozva azt írja, augusztusra derülhet ki mely boltokat zárják be abból a 31-ből, amely nyitása óta nem termel hasznot.
A lap azt is tudni véli, hogy most is Magyarországon vannak a brit lánc londoni központjának képviselői, akik üzletről üzletre vizsgálják át a magyar Tescót, ezen belül is az éppen aktuális akciókat. Ilyenre a megkérdezett áruházvezető szerint még nem volt korábban példa.
Azt ugyanakkor nem lehet tudni, hogy mi lesz a veszteségesen működő áruházakkal, arról majd a londoni központ fog dönteni augusztusig. A Magyar Nemzetnek arról is beszéltek, hogy a 31 bolt többsége azért veszteséges, mert olyan helyen nyitották, ahol a vásárlóerő nem elég nagy, vagy a közelben más nagy áruház működik.
A lap már korábban is írt a veszélyeztetett 31 boltról, ugyanakkor a Tesco ezt hivatalosan még nem ismerte el. Ezt megelőzően, január közepén azonban bejelentette, hogy 13 magyarországi üzletét bezárja, amely 500 dolgozó elbocsátásával jár. A Napi Gazdaság később viszont azt írta, ekkora mértékű elbocsátásra végül nem kerül sor, körülbelül 150 embert küldhetnek el.
{flike}