h i r d e t é s

A magyar egyház mélyen hallgat, míg Ferenc pápa szégyenkezik

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

A magyar egyház mélyen hallgat, míg Ferenc pápa szégyenkezik

2018. augusztus 27. - 08:09

Pedofil papok szexuális bűncselekményeinek áldozataival találkozott a pápa.

A kép illusztráció! - Forrás: Magyar Nemzet

Meglehetősen cinikus és érzéketlen módon nyitja közleményét a Távirati Iroda. Van ugyanis egy nem is olyan apró, éles határvonal hajlandóság és képesség közt, amit még a legfanatikusabb hívek sem hagyhatnak figyelmen kívül.

A pápa osztja az amiatt érzett „fájdalmat és szégyent„, hogy az egyházi hatóságok nem voltak képesek megfelelő büntetést kiróni a pedofil papok által elkövetett „visszataszító” bűntényekért.

A retorika – és nem feltétlen csak az egyház illetékeseié – mindig is jellemzően bagatellizálja az egyház felelősségét. Mert, mint arra a botrányt globálisan kirobbantó Spotlight csapata rámutatott az egyes érsekségek igen komoly adminisztrációt végeztek annak érdekében, hogy a kompromittálódott papokat elrejtsék az igazságszolgáltatás szeme elől.

Ezúttal Ferenc pápa az erősen katolikus Írországban találkozott pedofil papok áldozataival.

A mélyen katolikus országot eléggé megviselték a papság pedofil botrányai és szexuális zaklatási ügyei.

Leo Varadkar ír miniszterelnök arra kérte Ferenc pápát szombaton Dublinban, hogy vesse be a pozícióját és a befolyását annak érdekében, hogy igazságot szolgáltassanak a papok által elkövetett szexuális visszaélések áldozatainak.

„A sebek még nyíltak, és sok mindent kell tenni annak érdekében, hogy az áldozatoknak és a túlélőknek igazságot szolgáltassanak és gyógyulást nyújtsanak” – mondta Varadkar a katolikus egyházfőnek. /Magyar Narancs/

Van azonban még egy érdekes vonatkozása annak, hogy az áldozatok „előbújtak” az árnyékból.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, magyar vonatkozásban teljes némaság uralkodik a témában, mintha csak tabu lenne. Ez persze nem teljesen igaz ebben a formában, vannak az eseteket firtató hangok, de az egyház elutasítása mellett az igazságszolgáltatás is tétlenkedik. Hogy ennek mi lehet az oka, azt nem nehéz kitalálni; a harmadik Orbán-kormány kereszténydemokráciájának ismeretében. Köztudott tény, hogy az egyház – különösen a katolikus egyház – fontos, mintegy szószóló értékű szövetségese a Fidesznek.

Mindebből, valamint az összes előmerészkedő áldozat ignorálásából kiindulva arra következtethetünk, hogy az egyház támogatásáért cserébe huny szemet a kormányzat annak viselt dolgai felett.

Súlyosbítja a gyanút, hogy nemcsak a fejlett világban, de közvetlen szomszédságunkban, így Horvátországban, Ausztriában és Ukrajnában is regisztráltak abúzust az egyház részéről. Miért pont a Magyarországon történt esetek lennének elszigeteltek?

Így az, hogy Erdő Péter kommentálni sem hajlandó az eseteket, különösen gyanúsnak tűnik. Egy, a szexuális bűnözőket védő rendszer léte egyértelműnek tűnik. Nem kevésbé tűnik úgy, hogy ez a kormány illetékeseinek tudtával és hallgatólagos beleegyezésével történik.