h i r d e t é s

A Matolcsy-kör felemelkedése

Olvasási idő
12perc
Eddig olvastam
a- a+

A Matolcsy-kör felemelkedése

2022. február 22. - 05:04

2021 februárjának végén egy különleges Ferrari, ez az SF90 Stradale állt a milánói Bulgari Hotel vendégek részére fenntartott parkolójában.

Forrás: Hungarian Supercar Spotter/YouTube

Az autó annak ellenére feltűnést keltett, hogy épp mellette egy Maserati, nem messze tőle pedig több Range Rover is parkolt. Ez a hibrid meghajtású Ferrari csaknem 1000 lóerős, 2,5 másodperc alatt gyorsul 100-ra, a végsebessége pedig 340 kilométer/óra. Ennek a modellnek az ára körülbelül 160 millió forint, csak a titán kerékcsavarokkal rögzített szénszálas felnik darabja több mint 7 millió forintba kerül.

Ez a szállodai parkolóban álló SF90-es abban is különbözött a körülötte parkoló autóktól, hogy nem olasz, hanem magyar rendszáma volt.

magyar nyilvántartásba vételi adatok szerint vadonatúj volt, alig néhány nappal korábban jöhetett ki a gyárból, február 22-éig mindössze 10 kilométert tett meg.

Nem sokkal azután, hogy felbukkant Milánóban, az autó megérkezett Magyarországra, ahol Németh Dániel fotós újságírónak sikerült lefotóznia a Ferrari használóját és feltételezhető tulajdonosát. A képen az SF90-esbe egy Somlai Bálint Fülöp nevű üzletember száll be.

A kocsi március elején már Tihanyban, egy nyilvános parkolóban állt, majd márciusban és áprilisban többször is feltűnt Budapesten. Egyre több kép jelent meg róla a közösségi médiában is, sőt, a szaksajtó is felfigyelt rá: egy autósporttal foglalkozó portál külön cikket szentelt neki, amiben arról írtak, hogy ez az SF90 Stradale lehet az egyik első darab az országban. A cikkben egy videó is volt az autóról, ahogyan kigurul a Four Seasons hotel elől. Az, hogy ki a sofőr, és hogy ki a tulajdonosa ennek a különleges sportkocsinak, eddig sem a cikkekből, sem a közösségi médiában felbukkanó felvételekből nem derült ki.

Somlai Bálint egy milliárdos üzleteket bonyolító vállalkozó, akinek a 2010-es évek elején volt már egy több mint 160 millió forint bevételt termelő, bár veszteséges cége. Ami mégis érdekessé teszi Somlai és az autó történetét, az az üzletember felemelkedése. Somlai a 2010-es évek legelején kezdett vállalkozni, de az elmúlt három évben cégcsoportja megsokszorozta a bevételét. Ezt főleg a Magyar Nemzeti Banktól érkező milliárdos megrendeléseknek köszönheti. Somlai a jegybankelnök Matolcsy György fiával, Matolcsy Ádámmal baráti viszonyt ápol, aki ott volt az esküvőjén is, és összeköti őket a fényűző járművek iránti rajongás is.

Egy másik, Németh Dániel által készített fotó szerint 2021 tavaszán Matolcsy Ádám is különleges sportkocsit, egy 2020-as gyártmányú Porsche Taycan Turbo S-t használt. Ez a típus alapáron 65 millió forint.

Somlai és Matolcsy Ádám sem átlagos piaci szereplő. Mindkettőjük karrierje a 2010 óta épülő rendszernek köszönhetően, attól elválaszthatatlanul ívelt fel.

Cikkünkben bemutatjuk Matolcsy és Somlai kapcsolatát, meggazdagodásuk történetét, és hogy fényűző életmódjukat hogyan segítik az állami üzletek és a jelenlegi kormányzathoz fűződő személyes kapcsolatok.

Egy különleges luxusautó, ami bejárja Magyarországot

Ez a fotó 2021. április 24-én készült a budai Csévi utcában. A képen Somlai Bálint látható, amint éppen beszáll a különleges hibrid Ferrariba.

Az áprilisban készült fotó mellett több korábbi nyomot is találtunk, amelyek alapján rekonstruálni tudtuk az autó és Somlai közös történetét.

Somlai Bálint feleségének egyik közösségimédia-felületére 2021. február 26-án került fel egy a férjével közös fotó, amin Velence egyik csatornáján hajóznak. A kép hátterében még egy olasz zászló is látszik. Egy nappal később, február 27-én Somlai felesége már a milánói dóm üvegkupolájáról töltött fel képet.

Szintén február 27-én került fel egy fénykép a Ferrariról egy különleges autók felbukkanását gyűjtő, nemzetközi oldalra. A képen az ekkor még csak alig pár napos autó a milánói dómtól mindössze 15 perc sétára lévő luxusszálloda, a Hotel Bulgari privát parkolójában áll.

Ugyanerre az oldalra került fel március 6-án egy fotó, amelyen az autó már Magyarországon, Tihany Kopaszhegy nevű részén, egy nyilvános parkolóban áll.

A képeken több olyan helyszín is felbukkan, amelyek a Matolcsy családhoz, illetve Somlai Bálinthoz kötődnek. A budai Csévi utcától néhány perc sétára található például egy irodaház, amelyben 2021 nyaráig a Blue Ingatlanfejlesztő Befektetési Alap is működött, amely megvásárolta a Várkert Bazár szomszédságában álló patinás épületet, az Ybl vízházat az MNB egyik alapítványától.

Az irodaházban továbbá működnek olyan cégek is, amelyek az Orbán családhoz kötődnek. Ilyen többek között az Art Related Solutions Kft., amely a miniszterelnök lányának, Orbán Sárának a cége, vagy a BDPST Zrt., amelyben Orbán másik lányának, Ráhelnek is van pozíciója, a tulajdonosa pedig a miniszterelnök veje, Tiborcz István. Erről az irodaházról nemrég a Partizán készített videót.

Somlai Bálintnak szoros kapcsolata van azzal a tihanyi városrésszel is, ahol szintén látták a Ferrarit. A parkolótól mindössze egyetlen perc autóútra található a Plage 18 nevű Balaton-parti étterem, ahol Somlai az esküvőjét tartotta. És a közelben van egy ingatlan is, amelynek Somlai a tulajdonosa.

Az MNB kedvenc vállalkozója

Mindenben maximalista – így jellemezte Somlai Bálintot a saját esküvőjén, 2020 júniusában édesapja. A másik örömapa, a budapesti vendéglátóipar egyik ismert nagyvállalkozója pedig egy a sajátjához hasonló életet kívánt a lányának és újdonsült vejének. Somlai az esküvő idején már sikeres vállalkozások tulajdonosa volt. Cégeinek felemelkedése egybeesett azzal, hogy 2018 után elkezdett egyre több szálon kötődni Matolcsy Ádámhoz és környezetéhez, illetve a Matolcsy György vezette jegybankhoz.

Somlai Bálint üzleti karrierjét alig 21 évesen, 2011-ben kezdte. Nagyjából másfél évig vezetett egy olyan céget, amelynek főtevékenysége a számítógép, periféria és szoftverkereskedelem volt, és 2012-ben összesen 167 millió forintos nettó árbevételt termelt. A nagyobb nyilvánosságban neve először 2016-ban jelent meg, ekkor már mint az Origo-NWM TV üzletág igazgatója nyilatkozott.

Az Origo több akkori vezető munkatársa szerint Somlai azzal a Száraz Istvánnal együtt érkezett a laphoz, akiről hónapokkal később kiderült, hogy a 2013-ban alapított VS.hu nevű hírportált a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak támogatásával üzemelteti. Száraz cége, a New Wave Media Group Kft. 2016 februárjában lett az Origo kiadójának tulajdonosa.

Másfél évvel később, 2017 nyarán megérkezett a laphoz Matolcsy Ádám is: ő lett a New Wave Media Group Zrt. vezérigazgató-helyettese, majd vezérigazgatója, 2018 novemberében pedig a Magyar Stratégiai Zrt.-n keresztül meg is vásárolta a New Wave Media Group Kft.-t. Az Origo 2018-ban a versenyjogi szabályok megkerülésével megalapított, kormányzati propagandát közvetítő médiaholdinghoz, a Közép-európai Sajtó és Média Alapítványhoz került.

Ebben az évben kezdett el felívelni Somlai karrierje is, ettől kezdve már nemcsak a New Wave Media Groupon és Matolcsy Ádámon keresztül kapcsolódott a Matolcsy családhoz, hanem a Matolcsy György által vezetett Magyar Nemzeti Bankkal is rendszeresen került kapcsolatba.

Matolcsy két fia mellett például ő is tagja volt annak a szűk vállalkozói csoportnak, amelynek cégei 2018 decemberében, még épp idejében menekítették ki a pénzüket a Matolcsy György unokatestvéréhez, Szemerey Tamáshoz köthető Növekedési Hitel Bank számláiról. A bankot néhány héttel később jegybanki korlátozások alá vonták, majd 2019 márciusára elrendelték a végelszámolását is.

Szintén 2018-ban került Somlai Bálint érdekeltségei közé a Raw Development Kft., amelynek alapítója egyik cégén keresztül ugyancsak Szemerey Tamás. A Raw Somlai megjelenése előtt is kapott megrendeléseket az MNB alapítványaitól. 2016-ban és 2017-ben részt vettek egy Úri utcai és egy Csónak utcai MNB-ingatlan építési és felújítási munkálataiban is, de ezek a megrendelések még csak milliókról szóltak.

A Raw Development Kft. 2018-ban, Somlai érkezése után kezdett ugrásszerű növekedésbe, ami a cég beszámolói alapján rendkívüli volt: 2017-ben 496 millió forintos nettó árbevételt ért el, 2018-ban 680 milliót, 2020-ban pedig már 15,6 milliárdot, azaz két év alatt meghússzorozta a bevételeit.

A cég és Raw Facility Management nevű, 2019-ben létrejött leányvállalata 2021-ben az MNB-n keresztül több, milliárdos állami megrendeléshez is hozzájutott:

  • A Magyar Nemzeti Bank 2021. májusi közleménye alapján 2024-re, milliárdos megbízás keretében a Raw Development Kft. fogja elvégezni az akkor százéves bank Szabadság téri székházának teljes külső és belső felújítását. A nagy értékű beruházás összköltségét tavasszal még 54 milliárd forintra becsülte az MNB, ez a szám azonban már a munkálatok megkezdése előtt 1 milliárd forinttal emelkedett. Egy októberi, jegybanki közlemény alapján a Raw Development 55 milliárd forintot kap a munkáért.
  • A Raw Facility Management Kft. is hozzájutott egy milliárdos, jegybanki közbeszerzéshez, az MNB november 18-án, szintén saját honlapján számolt be róla, hogy a cég, mint egyetlen induló, elnyert egy összesen 16 milliárd forintos, épület-karbantartási pályázatot. Így az ő feladatuk lesz a jegybank, valamint leányvállalatai által használt, közel 80 000 négyzetméternyi ingatlanállomány teljes körű műszaki üzemeltetése.

A két cég nagy értékű jegybanki közbeszerzései mellett Somlai Bálint egyéb szálakon is kötődik a Matolcsy családhoz. Matolcsy Ádám feleségével, Matolcsy Tímeával üzleti kapcsolatban is állt. A Somlai érdekeltségébe tartozó, 2020 szeptemberében alapított Somlai-Révész Property nevű cégbe apportként került be egy XIII. kerületi, 230 négyzetméteres, tetőtéri lakás és a hozzá tartozó dupla parkoló. A Riverloft-házban található ingatlan 2019-ben került Somlaihoz, mégpedig egy Szemerey Tamáshoz köthető cégtől. A céget és így az értékes tetőtéri lakást 2020 decemberében megvásárolta Somlaitól Matolcsy Tímea, a céget pedig átnevezték MT Beautyra. Matolcsy Tímea és a Riverloft portaszolgálata is elismerte korábban, hogy a lakást Matolcsy Ádám használta, és több luxusautója is parkolt a ház közelében.

Egy újabb Porsche

Matolcsy Ádámról régóta ismert, hogy kedveli és gyűjti a nagy értékű autókat. 2019-ben az Átlátszó kérdésére megerősítette, hogy

négy Porsche 911 Targája van,

melyeket befektetési céllal vásárolt. Az autók értéke a lap szerint darabonként 15 és 25 millió forint közé tehető, a legrégebbi 1991-es, a legújabb pedig 2009-es évjáratú.

Németh Dániel fotóján Matolcsy Ádám egy ezeknél jóval újabb és jóval nagyobb értékű autót, egy magyar rendszámú Porsche Taycan Turbo S-t használ. A Matolcsyval lefotózott elektromos sportkocsi 2020-as gyártmány. Egy ilyen új modellnek az induló ára körülbelül 65 millió forint. A több mint 760 lóerős autó végsebessége 260 km/h, és 2,8 másodperc alatt gyorsul 100-ra.

Németh egy másik fényképén a Porsche annak a XII. kerületi villának az udvarán áll, amiről nemrég Hadházy Ákos országgyűlési képviselő írta meg saját oldalán, hogy Matolcsy Ádám lakik benne.

Matolcsy Ádám az RTL Híradó kérdésére elismerte, hogy korábban valóban bérelte az ingatlant, és nem kizárt, hogy bérlőként a jövőben is igénybe veszi majd a villát.

A villa korábban a Magyar Nemzeti Bank egyik alapítványának tulajdona volt, amely 1,3 milliárd forintért, képzési és kutatási célokra vette az ingatlant. Az alapítvány néhány év múlva eladta a villát, most a Felis magántőkealap érdekeltsége.

Ahogyan a Ferrarik esetében, a Porschéknál is rengeteg a személyre szabható, választható részlet. A Matolcsy által használt autón ilyen például a különleges, Mamba névre keresztelt zöld-metál fényezés. Németh fotói 2021 májusában készültek, ám ahogyan az már a Somlaihoz köthető sportkocsi esetében is történt, a Taycan is feltűnést keltett a sportautók iránt érdeklődők között. A hivatalos adatok szerint az autó 2020 május elején került forgalomba, és alig pár héttel később már a Széchenyi téren látták. Ezt követően is többször megfordult Budapesten, illetve feltűnt a Balaton környékén is.

A Taycant 2020 júniusában a balatonfüredi part közelében látták egy parkolóban. Ez a parkoló alig néhány perc autóútra van a Tamás-hegytől, ahol Matolcsy Ádám 2013-ban 3200 négyzetméteres, balatoni panorámás telket vásárolt. Erre a telekre építtetett 2016-ban három oldalán üvegezett házat, amelyről a Népszabadság kérdésére azt nyilatkozta, mezőgazdasági melléképületként, illetve pihenésre fogja használni.

Az ingatlan generálkivitelezője a Raw Development Kft. volt, honlapjukon referenciaként fel is tüntették a Tamás-hegyi épületet. Innen derült ki az is, hogy a ház összköltsége 40 millió forint volt. Ez a referencia, ahogy az összes többi is, később eltűnt a cég honlapjáról.

Saját kerekeken

Somlaihoz hasonlóan Matolcsy Ádám is jelentős részben az apja által irányított Magyar Nemzeti Banknak, más állami intézményeknek és a szintén családi kötődésű NHB Banknak köszönheti üzleti sikereit.

Az akkor még nem egészen 30 éves Matolcsy Ádám ugyanis 2015-ben, Glamorous nevű cégén keresztül, a Szemerey Tamáshoz köthető Növekedési Hitel Bank hitelével jutott hozzá egy veszprémi bútorgyárhoz, a nagy múltra visszatekintő Balaton Bútorhoz. A vételár eredeti forrása pedig a Matolcsy György által vezetett Magyar Nemzeti Bank és annak Növekedési Hitelprogramja volt.

Nem csak az ehhez az ügylethez szükséges forrást biztosította Matolcsy Ádám cégének a jegybank. A Népszava írta meg, hogy 2021 tavaszán az MNB tulajdonában lévő Posta Palota szecessziós épületének udvarára szállítmánnyal megrakott teherautók parkoltak be, melyekből az egyiken a Balaton Bútor felirat volt látható. Matolcsy Ádám a lapnak nem tagadta a beszállítást, de hangsúlyozta, cége nem indul olyan közbeszerzésen, aminek kiírója a Magyar Nemzeti Bank vagy annak leányvállalata. Ez annyiban igaz lehet, hogy a Posta Palota munkálatait az MNB-Ingatlan Kft. fogja össze, amely a közbeszerzési törvény hatálya alá nem tartozó, állami tulajdonú cégnek minősül.

Matolcsy Ádám 2017-ben még úgy fogalmazott, egy közbeszerzésen való győzelem minden, csak nem ajándék. A bútorgyár ezt követően, 2018-ban a Testnevelési Egyetem pályázatán elnyert egy több mint 220 millió forintos megbízást, 2020-ban pedig bekerült a közé a hat cég közé, amely 2020 decemberétől három éven keresztül, összesen 20 milliárd forint értékben biztosíthatja az állami intézmények bútorellátását. A Balaton Bútor 2015 óta legalább 600 millió forint vissza nem térítendő EU-s támogatásban is részesült. Nettó árbevétele az elmúlt években stabilan 1,5 milliárd fölött maradt. 2018-ban ez a mutató 1,6, 2019-ben 1,7, majd 2020-ban ismét 1,6 milliárd forint volt. Matolcsy Ádám érkezése előtt a cég éves bevételei 700-800 millió forint körül mozogtak.

Földön és levegőben

2021 nyarán a 24.hu fotókkal illusztrálva írta meg, hogy Matolcsy Ádám rendszeresen használja a T7-MNG lajstromjelű magánrepülőt, illetve hogy a géppel a cikkünkben már említett, Matolcsy baráti körébe tartozó üzletember, Száraz István is repült egy franciaországi útja során.

Németh Dániel fotós-újságíró több fotója alapján ugyanezt a magánrepülőt Somlai Bálint is többször használta már. Németh egyik fotója alapján 2021 májusában Somlai a feleségével, a szüleivel, illetve apósával és anyósával együtt érkezett meg a budapesti kisgépes terminál kijáratához.

Az Icarus Flights repülőgépes adatbázis szerint a gép ekkor Spanyolországból, Madridból érkezett haza. Ezt alátámasztja Somlai feleségének több, közösségi médiába feltöltött képe, amelyek helyszínéül Madridot jelölték meg, és alig egy nappal a landolás után jelentek meg a platformon.

Németh egy másik fotóján Somlai és felesége épp elhagyják a ferihegyi reptér kisgépes terminálját.

A kép egyes részletei és a 24.hu cikke alapján valószínűsíthető, hogy Somlaiék ekkor Matolcsy Ádámmal együtt használták a T7-MNG lajstromjelű magánrepülőt, és együtt érkeztek meg Míkonoszról Budapestre 2021. június közepén. Ahogyan korábban a Ferrarival való kapcsolatot, úgy Somlaiék 2021-es míkonoszi útját is alátámasztja egy fotó Somlai feleségének közösségimédia-oldalán. A június közepén feltöltött képen, melynek helyszíneként Míkonosz lett megjelölve, a fiatal vállalkozó és felesége egy sziklafalnak dőlve, napszemüvegben mosolyog a görög napsütésbe.

 


Ennek a cikknek a szerzője a Direkt36, egy nonprofit szervezet, amely olvasói támogatásokból működik. Támogasd te is a tényfeltáró újságírást, kattints, ha szeretnél csatlakozni a Direkt36 támogatói köréhez.

telex.hu