A migrációs motívumok között klasszikusak a megélhetésiek: a muszlimok többsége ugyanazért tart Nyugatra, amiért a magyarok. A jobb élet, magasabb fizetés, színvonalasabb egészségügy és oktatás reményében. Ahogy az utóbbi időben a tálib fundamentalizmus is pörgeti a kivándorlást az afgán hegyek közül, úgy a magyaroknak is megvan a maguk tálibja: az Orbán-kormány megbélyegző politikája. A nemzeti-keresztény fundamentalizmus (amely hadat visel más felekezetek ellen), a családbarátságnak becézett szegényellenesség (cigánysoron fehér holló a csok), a másság elutasítása jogerőre emelkedett. Nem csupán a transznemű másság elutasítása (ami inkább való istentől, mint ördögtől), hanem a baloldaliságé és a liberalizmusé, melyek ma épp csak megtűrt kategóriák. A kormányzati szintre emelt ellenségeskedés hatása megjelent a kivándorlási motívumok között is. Egyre többen mondják, hogy nem kérnek a fojtogató türelmetlenségből, a kormánypropaganda mélybe szivárgó gyűlöletéből.

„Jóllehet a migrációs narratívákból kiemelkedik a világgazdasági válság szerepe az elvándorlási döntéseket befolyásoló pénzügyi nehézségek fokozódásában… a válaszadók majdnem fele jelölte meg a »rossz politikai helyzetet« elvándorlásukat befolyásoló fő tényezőként. A saját interjúalanyaink beszámolóiban ez a meglehetősen általános megállapítás konkrétabb korrupciós gyakorlatokhoz, illetve közpolitikai döntésekhez kötődött.” Az idézet Moreh Christian PhD-hallgató 2014-es, MTA-kutatásra hivatkozó tanulmányából származik.

Egy évvel a menekültválság előtt jutott arra, hogy az Egyesült Királyságba kivándorló magyarok közel fele közpolitikai döntések és a korrupciós gyakorlat miatt veszi a sátorfáját. Volt, aki a céges körbetartozásokat, más az oktatási intézmények egyházi tulajdonba adását említette végső okként, ami betette nála a kaput. És ekkor – még egyszer – 2014-et írunk. A kritikus civilek elhallgattatására irányuló, Norvég Alappal szembeni fideszes rendőr- és állami kekeckedés évét. A migrációs válság, a börtönbiznisz, a genderüldözés még sehol sincs. A rendszer kulturális korszakba ágyazása is későbbi keltezésű (Demeter a Századvég névtelen basszusgitárosa ekkor), így a CEU, az MTA, az SZFE és az egyetemek elleni támadások is csak a nemzeti boszorkánykonyhákban körvonalazódhattak. Mégis majdnem feles a politikai-korrupciós elvándorlási motiváció.

Telik-telik a pohár

(Két kétharmaddal és számos csalódással később…)

Sok víz lefolyt 2014 óta a Temzén, a Rajnán, a Szajnán. A természetes kivándorlás segítésére vállalkozások alapultak. Egy közülük az Xpat Consulting, amely tanácsadással, fordítással, CV-írással, nyelvi képzéssel készíti föl a költözni vágyókat. Hartmann András kutató, némettanár, pályázatíró szerint a külföldre költözés motivációi között évtizedek óta a jobb megélhetés a fő szempont, és ez valószínűleg nem is fog változni. „Manapság ugyanakkor sokan számolnak be arról, hogy a döntésükben fontos szerepet játszik a társadalmi és a munkahelyi megbecsültség. Most még olyanok is fontolóra veszik a külföldre költözést, akiknek látszólag mindenük megvan Magyarországon. Ők pár éve el sem tudták volna képzelni, hogy külföldön telepedjenek le, de mostanra kiégtek, megelégelték a mindennapok feszültségeit. Olyan országban szeretnének élni, ahol nyugalom van, elfogadóak az emberek, bízhatnak az egészségügyben, és gyermekeik jó oktatási rendszerben tanulhatnak – mondja az Xpat egyik alapítója (az expatriate rövidítése kivándorlót jelent). – Bizonyos belpolitikai események (választás, új katatörvény, tanár- és diáktüntetések) után ugrásszerűen megnőtt az olyan vélemények száma, hogy »most telt be a pohár, nem bírok tovább itt maradni«. Azt ugyan nem tudjuk lekövetni, hogy ezek a költözések valóban megvalósultak-e, de a személyes és a szakmai köreinkben is megnőtt a kiköltözők száma.”

A szakértő szerint a magyar migránsok között vannak menekülők és tervezők. A menekülőket többnyire ma is az anyagi kényszer hajtja. Nem látnak más utat, menniük kell.

„Oda mennek, ahonnan akár egy egyszerű internetes kereséssel is sikerül némi információt szerezni, vagy tudnak beszélni egy-egy ismerőssel, aki már kint él. Gyakori, hogy nyelvtudás nélkül indulnak el. Sokszor rosszak a kezdeti körülmények, és kifejezetten az első időkben sok kellemetlenséggel, nem várt eseménnyel találkoznak. Akiknek ennek ellenére sikerül megvetni a lábukat, általában egy-két éven belül előrelépnek, megtanulják a nyelvet és beilleszkednek a kinti rendszerbe” – mondja András.

A tervezők előre végiggondolják a helyzetüket. Mérlegelik, mi lenne a legjobb ország számukra. Mivel általában képzett munkaerőről van szó, karrierszempontból is terveznek. Tudatosan készülnek az országváltásra: nyelvet tanulnak, építik az önéletrajzukat. Jó előre elkezdenek állásokra pályázni, gondosan megszervezik a külföldre költözés lépéseit, ütemtervet készítenek. Külföldön általában jól tudnak érvényesülni, hamar beilleszkednek és élik az expat életet. „Három éve éppen azért indítottuk a vállalkozásunkat, hogy a külföldre költözőket a tervezőtípusú irányba toljuk. Próbáljuk edukálni őket, hogy a külföldi életük sikeres és pozitív élmény legyen, ami a kezdeti felkészüléstől nagyban függhet.”

Ezzel együtt sem egyedi, hogy kivándorlók újraterveznek, és egyik országból a másikba költöznek. 

Német nyelvterületen belül Németországból Svájcba jelentős a vándorlás, de a Brexit óta Angliából is tapasztalható elvándorlás például Írországba vagy Hollandiába. Hartmann András megemlíti a visszaköltözőket is, akiket a honvágy, a család és a barátok hiánya hív vissza Magyarországra. „Közöttük is van egy olyan réteg, amely a külföldi élet után nem találja a helyét és nem tud visszaintegrálódni Magyarországra, így hamarosan újra nekivág a külföldi életnek” – mondja.

Legjobb tanács: tipli!

Az általuk moderált Külföldre költőző – külföldön élő magyarok elnevezésű, 4400 tagú Face­book-csoportjában is forognak a tartalmak. A kérdések jellemzőek – ki, hol, milyen élményekkel lett gazdagabb, milyenek az emberek Svájcban, milyen az oktatás Ausztriában? De időnként a kivándorlás motívumai is megjelennek. Stephanie C. véleménye szenvedélyes véleményzuhatagot indított el a minap. „Körülbelül egy éve tapasztalom – írta –, hogy az emberek döbbenetesen bunkók! Mostanra már nap mint nap annyira alpári módon kommunikálnak velem, velünk. Nekem nagyon fáj, hogy ilyen világban kell felnőjön a négy gyermekem, akiknek mi nem ezt tanítjuk. Külföldön is ez van? Ahol ti éltek, ezt tapasztaljátok?”

Stephanie C. szemszöge természetesen erősen szubjektív, egy lakó, egy lépcsőház, egy városrész is befolyásolhatja, ki milyennek éli meg a környezetét. Esetleg ő hívja be a negatív élményeket, amint erre Tamara is rámutatott. „Én nem ezt látom. Nagyon jók az emberek. Talán, mert jó környezetben lakom. Jó és igényes (és meglehetősen drága) társasházban. Jó helyen dolgozom, szempont a zero waste, a természetesség, a nem ész nélküli fogyasztás. És persze, én magam is jó állapotban vagyok és jó embernek tartom magam, így észre sem veszem, ha bunkó emberekkel futok össze, illetve, ha mégis, akkor leckét kapnak. Ha rossz állapotban vagy, a rosszat látod meg… Én majd ha költözöm, nem az vezérel, hogy szar itthon..”

Ennyit az újságírói korrektségről, merthogy a trend bizony nem a meglehetősen drága környék igényessége. Az alábbiak még akkor is dermesztőek, ha a megszólaló Stephanie szavait megerősítők többsége sem reprezentatív.„Mi pont ezért jöttünk el” – válaszolt velősen Zsuzsi.„Holnap indulok Finnországba 4 gyerekkel és 2 kutyával. Férjem 1,5 hónapja kint” – fűzte hozzá Gabriella.„Mi jövő héten költözünk külföldre másfél éves gyermekünkkel, többek között ezért is, amit leírtál” – csatlakozott Éva.

„Én éltem külföldön (Anglia, Skócia, Wales, Franciaország, Lettország) – így Brigitta. – Ég és föld. Soha senki sem foglalkozott mással. Tudod, a magyar ember legnagyobb ellensége a magyar!”

Linda (Németország, Nürnberg, postás) az alábbiakat fűzte hozzá:

„Határozottan mondhatom, hogy itt 99 százalékban mindenki kedves, segítőkész, és az 1 százalék sem bunkó, csak nem kedves. Ritka magyarországi látogatásaim során azt vettem észre, hogy gyomoridegem lesz, sajnos. Mivel minden téren stresszelik az ott élőket, ez a rossz »energia« már a levegőben van.”

K. szeptemberben nyaralt Magyarországon. Négy éve nem volt itthon. „Nagyon megbántam. – Megdöbbenve tapasztaltam, hogy megkeseredett, és valóban sokkal türelmetlenebb lett a magyar… Itt, Ausztráliában közel sincs ennyi »rude« – mondta a hétköznapi durvaságról –, pedig vidéken élünk, ahol nehezebb az átlagemberek élete.”

Sz. azon csodálkozott, hogy Stephanie afroamerikai párral és gyerekekkel még itt él. „Atyaég! Afroamerikaiként Magyarországon? Hogy bírtátok eddig egyáltalán? (…) A magyarok egymást is gyűlölik, nemhogy más nemzeteket. Amióta ez a szemét banda kormányoz, a rasszizmus és a gyűlölet a virágkorát éli. Nem meglepő, hogy egyre több negatív élményetek van… Sok magyar is elmenekül az országból, mert élhetetlen, szóval a legjobb tanács, amit adhatok, hogy tipli.”

Apadó hazaszeretet

H. Levente egy másik posztban írt hasonlókat. „Egyre kevésbé szeretett hazámból szeretnék külföldre költözni és munkát vállalni. Ebben kérem a segítségeteket” – ütötte föl az angol középfokúval tavasztól váltani akaró vendéglátós. Megkérdeztük az egyre kevésbé szeretett hazájáról. „Az emberek mentalitása az elmúlt 50 évben semmit sem változott és nem is fog. Örök vesztes nép vagyunk! – magyarázta Levente. – A kormányról inkább véleményt se nyilvánítok, mert annyit sem ér. Múlt héten Bécsben voltam, a Lidlben még átváltva is minden olcsóbb volt. Vicc, hogy nekem három órát kell dolgoznom azért, amiért 250 kilométerrel arrébb csak egyet. Ha bejönnek a számításaim, még látogatóba se jövök haza. Inkább a családomat vendégelem meg kint. Gyerekvállalást ebben az elfuserált világban nem tervezek, pláne itthon! Remélem, érezhető a gyűlöletem, és hogy 20 oldalon keresztül tudnám írni azokat a dolgokat, amiket nem értek. Egy átlagember miért nem veszi észre ezeket, vagy ha észreveszi, miért siklik el felette? Az átlag alattiaknak meg teljesen mindegy…”

K. M. is alaposan betöltekezett az elmúlt tíz év propagandájával. Nem is múlt el nyom nélkül a dolog. „Hallgatjuk a dumát a hanyatló Nyugatról, bólogatunk birkákként mindenre, az EU az ellenség… Ezeket olvassák/hallgatják a külföldiek is! Egy hollywoodi sztár statisztáját leköpi a magyar nénike (lásd Will Smith forgatása), mert fekete a srác, hőbörög a magyar menekültek miatt. Tudom, hogy a magyar ilyenkor megrántja a vállát, hogy ki a f@szt érdekel, de mikor mégis a hanyatló Nyugatra viszi az útja, akkor meglepődve tapasztalja, hogy hasonlóan várnak minket, magyarokat! Svájcban megkérdezték, honnan jöttem, és mikor azt válaszoltam, hogy Magyarország, a következő volt a reakció: Orbán… És már nem is voltak kíváncsiak semmi másra. Szóval a magyar bunkók elől el lehet költözni, de sajnos a hírünk megelőz minket. Mi Svájcban élünk, én hat éve. A magyar a magyart messze kerüli. Munkahelyen egymás alá tesznek, féltve a saját pozíciójukat, vagy épp visszaélve azzal, hogy értik, mit mond a másik. Segítségnyújtás helyett ítélkeznek, de a kisujjukat nem mozdítják. Minden ingyen kell nekik. Ha kölcsön kérnek, akkor azt soha többé nem látja az ember. Ami mozdítható, az vihető. A szavuk pont annyit ér, mint a becsületük.”

„Ugyanezen a véleményen vagyok – tette hozzá Krisztina. – Vagy panaszkodnak, vagy irigykednek. Kevés kivétellel találkoztam.”

„Ez a magyar mentalitás, a kultúra, illetve annak hiánya – írta erről Sz., és ezen a ponton már magunk is úgy éreztük, a megszólalások tőrt forgatnak a szívünkben: mi nem csak ilyenek vagyunk! Bár mindannyian tudnánk panaszkodni egy hasonlót… – De megmondom őszintén, meglep, hogy neked »csak« a bunkóság tűnik fel és az is csak most. Sokkal több és nagyobb problémák vannak ennél Magyarországon, amiért mi személy szerint leléptünk. Az oktatás helyzete, a kilátástalanság, a szegénység, a negativitás, az irigység, az »urambátyámvilág«, a tudás elértéktelenedése és a politika, ami mindezért felelős. Ez egy végletekig eltorzult világ, szerintem.” Sz. szerint külföldön nem ilyenek az emberek és az élet, de minél több időt töltünk ebben a közegben, ennek megfelelően szocializálódunk, és visszük magunkkal a „kultúránkat”.

„Minél idősebbek vagyunk, annál kevésbé tudjuk levetkőzni magyarságunkat. A gyerekeknek annál jobb, minél előbb kerülnek ki ebből a közegből. Nálunk is ez volt a fő szempont: nem akartam, hogy a gyerekeim egy ilyen helyen nőjenek fel, azt akartam, hogy nekik egy jobb, szabadabb és »normális« életük legyen egészséges értékrenddel.”

Politika helyett gát

Sokan hoztak példát a nagyvilágból az élhető életre (mely mindenkinek mást jelent, de a legtöbben azért egyetértés van: nyugalom, biztonság. Zsuzsanna (Hollandia, Rotterdam) így ír erről (miniszterelnök: Mark Rutte, a magyar kormányfő által lenézett „holland fickó”.)

„Itt nagyon sok a török, kínai, marokkói ember/család. A boltokban a kiszolgálók marok­kóiak. A kajáldák törökök és kínaiak. Mindenki nagyon kedves és elfogadó. Két és fél év alatt soha semmi problémám nem volt. Mindenki beszél angolul, így bármilyen hivatalos ügyet elintézhetsz. Az oktatás nagyon jó. Nemrég egy felmérésen a holland gyerekek bizonyultak a legboldogabbnak. Rengeteg a külföldi egyetemista. Itt nem szól bele a politika az életedbe.

Nincsenek óriásplakátok, hogy éppen kit kell utálni, vagy ki a hibás bármiért is. Nyugalom van.

 Az emberek leginkább a gátak állapotáról és az időjárásról beszélgetnek. Vállalkozóként nem kell rettegned napi szinten az adóhivataltól. Ha valami gondjuk van, megkeresnek, egyeztetnek, online. Munkavállalóként rengeteg lehetőséged van. A nők leginkább 4 vagy 6 órában dolgoznak. Ha Hollandiába költözöl, ingyenes holland nyelvtanfolyamok vannak. Otthon szörnyű állapotok uralkodnak a fejekben… Családok szakadnak szét a politika miatt… Ha nem vagy szittya magyar, ha egyedülálló vagy, ha elvált vagy, ha egyedül neveled a gyereked, ha nincs három gyereked, ha valami fogyatékosságod van, ha betegséged van, másodrangú állampolgár vagy. Otthon divat bunkónak lenni, sőt azt érzem, erősítik is, hogy az légy. Divat a libernyákolás, a zsidózás meg minden is. Akinek ez az értékrend nem felelt meg, elköltözött.”

A megszólalók véleménye nem mindenben azonos szerkesztőségünkével. De már a fele is elviselhetetlen valóság az elmúlt tíz év hazugságokat harsogó rendszerének filmhíradó-típusú vetítésével szemben. (Népszava)