h i r d e t é s

A nemzet egysége

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

A nemzet egysége

2017. július 21. - 14:14

Hogy a végén kezdjem, a következtetésnél, Balog Zoltán megvalósította a nemzeti egységet, ha nem is úgy, ahogy azt sejteni méltóztatik, hanem amúgy. Teljesen másképpen. - írja a huppa.hu.

Forrás: huppa.hu

De megvalósította, és most nézünk, kissé báván, ugyanis ha az ember használja a fejét, akkor jelszavak szintjén egyszerű, a valóságban pokolian bonyolult helyzetben vagyunk.

Akkor nézzük meg első sorban, mit beszélt Balog Zoltán. Azt volt képes mondani ő a szájával, miszerint

A magyar közösségek és a kormány sem döntötte el azt a kérdést, hogy a határon túli, magyarul beszélő cigányok tehertétel vagy erőforrás.

A nyelvtant most hagyjuk, bár egy emberi erőforrás-ügyi minisztertől elvárnám, hogy néha egyeztessen mondaton belül, de ez vérlázító. Főleg, ha tudjuk: ezt a Bálványosi Szabadegyetemen mondta, közkeletű csúfnevén Tusványoson, amely helységnévre még kitérünk.

Mondta pedig annak kapcsán, hogy tudomása szerint Szlovákiában azért nem adják magyar iskolákba a gyerekeket a magyar családok, mert azokba sok cigány gyerek jár.

Kérem, szédítő Kárpát-medencei perspektíva: egy állítólagos (sehol sem bizonyított, pletykaszinten hallott) szlovákiai problémát Romániában vet fel, szóval, Zolika, földrajzból elégtelen, emberségből szintén.

Mert mi is a helyzet?

Romániában magyarul cigányozni bizony aljas és ízetlen dolog, a cigányozás mindenhol az, de ott főleg, ahol a marosvásárhelyi pogrom idején a magyarok – köztük Sütő András – életét is bizony a cigányok mentették meg.

Ha még tetszene emlékezni arra az ominózus jelszóra, hogy

Ne féljetek, magyarok mert itt vannak a cigányok!

 Annak idején többeket le is tartóztattak közülük, egyikük, Puczi Béla az üldözés elől Magyarországra menekült, ahol a derék magyar állam úgy hálálta meg az önfeláldozását, hogy húsz kerek éven át semmit sem tett érte, hagyta hajléktalanként tengődni, 2009-ben bele is pusztulni a nyomorba.

Ennyit a honi nagylelkűségről.

De tényleg nem biztos, hogy ez a gondolat arrafelé politikailag produktív volna: no, de nem is a személyesen megjelenteknek szólt, amint az egész tusnád-bálványosi politikai road show sem azoknak készül, akik helyben látják.

Ez bizony Magyarországnak szólt, szól, itt van a célközönség, és ez a publikum most egy emberként fogja tapsolni Balogot, ha nem is azonnal, ugyanis kicsit lassú a reakcióidejük.

Mert hát Balog mindezt annak kapcsán mondta, hogy állítólag – mondom, állítólag! – finanszíroznák bizonyos részben a határon túli magyar nyelvű oktatást, csak hát így, ugye, nem lehet vagy nem érdemes. Itt tessék figyelni.

Egyfelől, nem adott pénzt ő senkinek, csak ígért, illetve nem is ígért, hiszen az egész mintegy feltételes módban van – de már maga az eszme is elég lesz a magyar közvélemény egyszerűbb lelkű ellenzéki felének a felhördülésre.

Hogy is ne, egy vasat sem! Mert itthon sincs!

Kedves egyszerű lelkek, tessenek megnyugodni: Balog épp azt mondta el, miért NEM fog adni egy rohadt buznyákot sem: azért, hogy ne véletlenül a cigányok tanulják le az összeget. Tehát nem, nem fog adni senki, Balog úgy ígért, hogy egyből vissza is vonta.

Amint a többi finanszírozás is leginkább vagy ígéret marad vagy Magyarországon köt ki, ügyes kis visszautalás formájában, csak erről már nem szokás regényeket szónokolni, ugyanis ez senkinek sem érdeke: hosszú, bonyolult, és a gondolkodást serkentené, nem az indulatokat.

Az pedig se ellenzéknek, se kormánypártnak nem érdeke.

Mindegy – de tudok én olyan kórházat például, ami kizárólag két helyen létezik, az anyaországi választók fejében és a könyvelésben, ugyanis soha senki meg nem építette, ellopták az utolsó szögig, a pénz ki sem ment Hunniából, de mindenki biztos abban, hogy megépült.

Persze, nem a valóságban áll, hanem a politikai realitásban, melynek semmi köze a tényekhez.

Kívánom, hogy ebben a gyógyintézetben kezeljék majd a mai magyar politikai közélet összes vezető szereplőjét.

Az anyaországi közönség másik felének meg az fog tetszeni, hogy cigányoknak semmit. Meg úgy általában a cigányozás. Ezt nem is kell tovább magyaráznom.

Balognak sikerült mindkét oldal választóit megszólítania: az egyik csapatnak a határontúlizás tetszik majd, a másiknak a cigányozás.

Íme, quod erat demonstrandum: itt a rég várt nemzeti egység.

Persze, az csak nagyon keveseket érdekel, hogy ezek a felböfögött mondatok a jelszavak szintjén mozognak, semmi értelmük és semmi közük sincs ahhoz, ami valójában történni fog – illetve annyi közük van, hogy pénz semmiképp sem lesz, közmegelégedésre.

Egyik köznek ilyen, másik köznek amolyan örömére.

Azonban az, hogy egyáltalán elhangzott ez a mondat, másra is utal. Éspedig arra, hogy Balog Zoltán a cigányokat határon innen és túl, vagy erőforrásnak vagy tehertételnek tekinti. Embernek nem.

Másokkal is így van, de a cigányokkal mindenképp. Nem ilyen vagy amolyan állampolgárokként beszél róluk, fel sem merülnek emberi vagy polgári jogok: tételként kezeli őket.

Mindenki mást is, de most róluk van szó.

Ez bizony fasizmus, a szónak abban az értelmében, hogy eleven embereket tárgyként és nem jogalanyként tekint, jogfosztásukra ad lehetőséget a gondolatmenet és semmibe veszi a törvény előtti jogegyenlőség elvét is – hiszen Európában állampolgárságra való tekintet nélkül mindenkinek vannak bizonyos alapvető jogai, többek között az oktatáshoz való is.

Míg Balog, dán királyfi elmélkedik a lenni vagy nem lenni és a tehertétel vagy erőforrás kérdésén, lássuk be: a valóság ezt már eldöntötte.

A cigányok nem tehertételek és nem erőforrások, hanem egyszerűen emberek, épp úgy, mint bárki más. Földig ér a lábuk, fülük közé szorult a fejük, pont, mint nekünk, jók is kicsit, rosszak is tudnak lenni kicsit, gazdagok és szegények, férfiak és nők, munkások és munkanélküliek, törvénytisztelők és csibészek, mikor, hogy.

Pont, mint mi.

Emberek.

Épp ezért Balog gondolatmenetének a világon semmi értelme nincs a gyakorlat szempontjából. Politikai szempontból annál hasznosabb.

Egyesül végre a nemzet, ha a gyűlöletben is.

Meg is ette a fene ezt a kétséges egységet, ott, ahol van.

Szerző: Szele Tamás/huppa.hu