h i r d e t é s

A népszavazás egy újabb lépés a kormányváltás felé!

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

A népszavazás egy újabb lépés a kormányváltás felé!

2021. december 21. - 19:29

Már 25 ezer aláírást gyűjtöttek össze a DK, a Jobbik, az LMP, az MMM, a Momentum, az MSZP, a Párbeszéd, valamint az MKKP aktivistái a múlt csütörtökön indult népszavazási kezdeményezés támogatására.

Forrás: Béli Balázs/Alfahír

Az egységes ellenzék által kezdeményezett jövővédő népszavazás célja, hogy Magyarország legyen mindenkié: végre vegyük kezünkbe a járvány miatt nehéz helyzetbe került magyarok megsegítését, és hogy a kormány magyarok érdekeit védje, ne pedig a fideszes kiváltságosok és Kína érdekeit!

Az álláskeresési járadék jelenlegi három hónapos időtartama a legalacsonyabb az EU-ban, ami azt mutatja, hogy az Orbán-kormány csak emberi erőforrásként tekint ránk, és a végletekig kizsigerel minket. A járadék kilenc hónapra emelése önmagában természetesen nem oldja meg az ország szociális gondjait, de kijelöli azt az utat, amin haladunk kell.

A Fudan egyszerre külpolitikai üzenet is, ahol hitet teszünk az ország uniós tagsága mellett, egyben a fiataloknak szóló üzenet is, akiktől Orbán Viktor elvenné a még meg sem épült Diákvárost, a tanulási lehetőséget, hogy mindezeket a kínai kommunista pártnak adja.

Most bebizonyosodik, hogy van igény a demokráciára Magyarországon, hogy az egységes ellenzék közös aláírásgyűjtése újra mozgósítani tudja a változást akarókat, mert a nyílt diktatúra irányába lépkedő NER egyre több ember számára válik élhetetlenné. Az ellenzéki összefogás e rendszer helyett kínál alternatívát.

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik országgyűlési képviselője szerint fantasztikus látni, hogy milyen lelkesedéssel állnak sorba, hogy nemet mondjanak a keleti diktatúrákra és igent a nyugati jólétre.

Hohn Krisztina, az LMP országgyűlési képviselője elmondta, hogy egymás kezéből vették ki a tollat az aláírók Gödöllőn, mert nagyon érzékenyen érinti őket, hogy három hónap alatt nem lehet munkát találni, de a gyerekeknek akkor is kell enni adni.

Oláh Lajos, a DK országgyűlési képviselője úgy fogalmazott, amíg valaki aláír, olyan elszántság látszik az arcán, amivel egyetlen hatalom sem szállhat szembe soha. Nagyon jó ezt látni!

Orosz Anna, a Momentum elnökségi tagja, országgyűlési képviselőjelölt szerint az előválasztás világosan megmutatta, hogy van igény a demokráciára Magyarországon, az emberek nem akarják Orbán Viktorra bízni az ország jövőjét.

Az MSZP által támogatott Vajda Zoltán képviselőjelölt, a XVI. kerületi önkormányzati képviselő, elmondta, hogy az Örs vezér téren folyamatosan jönnek aláírni. Az emberek inkább várnak 10 percet, mint újabb 4 évet!

Szabó Tímea, a Párbeszéd országgyűlési frakciójának vezetője azt tapasztalta, hogy sokan vannak, akik leváltanák a hatalom embereit. Ez a népszavazás az első lépés a kormányváltás felé.

Bana Tibor, a Mindenki Magyarországa Mozgalom képviselőjelöltje az aktivisták áldozatos munkáját hangsúlyozta. Az ő segítségükkel tudják a legkisebb településekre is eljuttatni az íveket.

DK

Jobbik

LMP

MMM

Momentum

MSZP

Párbeszéd