A PDSZ azt kérte az államtitkártól, hogy nyilatkozatait a szokásosnál körültekintőbben igazítsa a valósághoz
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete láthatóan nem ért egyet Maruzsa Zoltán optimista megjegyzéseivel.
Maruzsa Zoltán nyilatkozatának három olyan eleme is volt, amelyről a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének a befutó információk alapján más a véleménye – reagált a PDSZ szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében a köznevelésért felelős államtitkár interjújára.
A politikus csütörtök este beszélt az Inforádió Aréna című műsorában. A járványügyi intézkedések részeként hétfőtől a tanítás digitálisan folyik tovább. Maruzsa Zoltán ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a visszajelzések alapján azt tapasztalják, hogy boldogság van szerte a rendszerben, a kollégák felzárkóztak a feladathoz. Közölte, hogy jól vizsgázik a digitális munkarendet lehetővé tevő KRÉTA-rendszer. Kijelentette, hogy a kormány oktatási akciócsoportja már dolgozik az érettségi lebonyolításának különböző forgatókönyvein is, ugyanis ha a helyzet romlik, szóba jöhet az időbeni eltolás, illetve egyéb oktatási-, levezetési megoldások is. Leszögezte, hogy a módosított Nemzeti alaptanterv szeptemberi bevezetését nem halasztják el, és a pedagógusoknak most úgyis több a szabadideje a felkészüléshez.
A PDSZ azonban nem ért egyet az elhangzottakkal. A szakszervezet álláspontja szerint a NAT bevezetését el kell halasztani éppen azért, mert a digitális munkarendre egyetlen hétvége alatt történő átállás nagyon sok esetben nemhogy kevesebb munkát jelent, hanem komoly plusz terheket hozott a pedagógusok életébe.
Az oktatásirányítás még azzal sem segítette ebben a pedagógusokat, hogy legalább a tavaszi szünetet előrehozta volna
- tették hozzá.
Nem tartják szerencsésnek, hogy „egy olyan kérdésben, amely még a járvány előtt is megosztotta az érintetteket, ennyire mereven ragaszkodjon az oktatásirányítás a szakma többségének véleménye szerint egyébként is korszerűtlen NAT bevezetéséhez”.
Mérlegelésre javasolták, hogy ha az alaptanterv bevezetését mégis elhalasztják, akkor a most bevezetett digitális tanrend tapasztalatait építési majd be egy későbbi, átgondoltabb dokumentumba.
A PDSZ kérte, hogy az érettségivel kapcsolatos döntés előtt egyeztessen az oktatásirányítás a pedagógusok szakmai szervezeteivel.
Maruzsa Zoltán - Forrás: MTI/Máthé Zoltán
Maruzsa Zoltán KRÉTA-rendszerről tett megjegyzésével sem értett egyet a szakszervezet.
Tájékoztatjuk államtitkár urat, hogy bár a digitális átállás valóban tiszteletre méltó energiákat szabadított fel az oktatás szereplőiben, ha valamivel kapcsolatban mégis számtalan kifogás érkezett, akkor az éppen a KRÉTA rendszer alkalmatlansága, lassúsága és az a felesleges adminisztrációs teher, amelyet a rendszeren keresztül jelenleg is elvárnak a pedagógusoktól
– jegyezték meg.
A PDSZ mindezek alapján arra kérte az államtitkárt, hogy „jelen helyzetben nyilatkozatait a szokásosnál körültekintőbben igazítsa a valósághoz”. (nepszava.hu)