h i r d e t é s

A pénteki nap az erős szélről fog szólni, de cserébe kisüt a nap

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A pénteki nap az erős szélről fog szólni, de cserébe kisüt a nap

2021. december 17. - 05:32

Az ország keleti felén indul több helyen párásan, ködösen a nap.

Ma a felhőátvonulások mellett általában több órára kisüt a nap, a Tiszántúlon lehet a legkevesebb napsütés, ott néhol akár tartósabban is megmaradhat a köd, illetve rétegfelhőzet. A ködös tájakon szitálás, ónos szitálás előfordulhat, másutt zápor, hózápor napközben nem kizárt. A Tisza vonala kivételével egyre nagyobb területen lesz erős az északnyugati szél, a Dunántúlon több helyen, valamint a Bodrogközben viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 4 és 10 fok között várható. Késő estére általában -3 és +5 fok közé hűl le a levegő.

Szombaton is sokfelé élénk, főként a Dunántúlon erős lesz az északias szél. A napsütésé lesz a főszerep, csak északkeleten növekedhet meg kissé a felhőzet, ahol este vegyes halmazállapotú csapadék alakulhat ki. Hajnalban -8, +2 fokig csökken a hőmérséklet, kora délután 2-8 fokra számíthatunk.

Vasárnap már többfelé zavarhatják meg a felhők a napsütést, délnyugaton lesz derültebb az ég. Napközben helyenként kisebb eső, záporok, estétől északkeleten gyenge havas eső, hózápor alakulhat ki. Egy hidegfront hatására feltámad az északnyugati szél, melyet északnyugaton és főváros térségében viharos lökések kísérhetnek. Hajnalban -7, +1, délután 2-9 fok között alakul a hőmérséklet.

Orvosmeteorológia

Egy hidegfront érkezik, így nehéz nap vár a frontérzékenyekre. Felerősödnek a ízületi bántalmak, görcsös panaszok, fejfájás, keringési problémák, rosszullét, vérnyomás-ingadozás alakulhat ki.

Reggel az ország keleti felén több helyen nyirkos, ködös lesz az idő, így a kopásos eredetű ízületi panaszok továbbra is fennállhatnak.

Napközben többfelé feltámadó szél fokozhatja a fejfájásos tüneteket, illetve ingerlékenységet, nyugtalanságot válthat ki.

Öltözzünk melegen, rétegesen, könnyedén megfázhatunk.

Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk minél több zöldséget, gyümölcsöt, figyeljünk a megfelelő vitamin-utánpótlásra!

idokep.hu / idojaras.hu / met.hu

Időjárással kapcsolatos képeiket és videóikat kérjük, küldjék el az info@civilhetes.hu címre! Cikkeinkben, galériáinkban bemutatjuk őket.