Vagy tíz évvel ezelőtt kínai barátaimat elvittem a gödöllői kastélyba.

Volt ott egy fotóstúdió, ahol Sisi királyné korát idéző jelmezekben lehetett fényképezkedni. Barátaim tíz év körüli lánya beöltözött kisasszonynak, én pedig nevelőnőnek. A fénykép nagy tetszést aratott, és nemrég a hároméves fiam kezébe került. Kijelentette, hogy ő is akar ilyet. A kastély honlapja szerint a stúdió még megvan. Nosza, irány Gödöllő, feleségemmel és fiammal.

Ezúttal azonban kérésem látható kényelmetlenséget okozott a két ott dolgozó fiatal lánynak. Egy férfi női ruhában? Ragaszkodom hozzá? Nem lenne jó a huszárruha? Akkor várjak egy kicsit, megkérdezik telefonon a főnököt, lehet-e ezt. A főnök hozzájárulása sem oldotta azonban a feszültséget: látható volt, hogy ami következik, a lányoknak személy szerint kínos.

Némi megkönnyebbülést jelenthetett, hogy fiam, összhangban a személyzet rábeszélésével, a huszárruhát választotta. A fényképész azért megkérdezte, házasok vagyunk-e. Miért? Mert az más árat jelent. (A családi tarifa nyilván csak házasságlevéllel érvényes.) És mit gondol a feleségem arról, hogy én női ruhában szeretnék fényképezkedni? Megvallom, a kérdésekig eszembe sem jutott, hogy valami felforgatót követnék el.

Egyáltalán nem volt szándékomban bármi politikai üzenet. Csak játszottunk. Hiszen nem játék-e az egész jelmezesdi? A stúdió munkatársai érzékenységét azonban a játéknak ez a formája láthatóan sértette. Hülyéskedni addig lehet, amíg az nem vonja kétségbe az isten, haza, család megszokott kategóriáit. Csak ekkor kapcsoltam: hát persze, előző nap volt a Pride felvonulás Budapesten. Talán ők is arra a következtetésre jutottak, amit este egy erzsébetvárosi vendéglőstől hallottam, valaki másnak címezve: „Ez nem buzi, csak elmebeteg.”

Hogy két huszonéves nő úgy gondolta, engedély kell ahhoz, hogy egy fotóstúdióban az általam választott jelmezt vegyem föl, más megvilágításba helyezte a „nemzeti konzultáció” plakátjait, amelyekből Gödöllő és Budapest között négyet számoltam össze (igaz, a Magyar Kétfarkú Kutya Pártéiból is volt egy). „Ha Magyarországra jössz, tiszteletben kell tartanod a magyarok kultúráját.”

Az üzenetek természetesen nem a migránsokat célozzák, de nem is puszta idegenellenes uszításról van szó. Funkciójuk ugyanaz, ami Kínában a mindenütt látható, eredetileg a Szovjetunióból importált – a magyar államszocializmusból is ismerős – jelszavaknak, amelyek kihelyezéséért a Párt propagandaosztálya felelős.Manapság ezek a jelszavak sokkal inkább a hazafias, mint a szocialista nevelés céljait szolgálják, és a hagyományos nemzeti kultúra megóvására szólítanak föl.

A szerző kulturális antropológia professzora Amszterdamban

nol.hu