Gyűjtő. Kisfogház. Halk kopácsolás. 
Rácsot, vak ablakot tavasz legyint. 
„Az udvaron akasztás lesz megint. 
Folyik tovább, pajtás, a gyilkolás."

„Gyújts rá, barátom!" Mély szelíd harang 
kong messziről „Egy hét és nyolc kötél. 
Ki megy ma -- Angyal, Kósa, Szente, Szél?" 
Egy zárka nyílik s felsüvít a hang:

„Fiúk... Hazánkért... Isten veletek... 
Erdősi búcsúzik most tőletek." 
Valaki sír. Lépések. Lánc kocog.

Kinn: „Éljen a szabadság! Gyilkosok..." 
Aztán csönd. Társam így szól: Már nem él." 
S kezemben ég a cigaretta még.

Krassó György, az „örök forradalmár”

Háy Ágnes (London), dr. Krassó György egykori élettársa 1991. április 10-én, nem sokkal az örök forradalmár temetése után egymillió forintos alapítványt hozott létre Budapesten a Krassó György által képviselt ’56-os szellem dokumentációjának megőrzésére, valamint e szellemi tevékenység bátorítására. – Háy Ágnes (társaival, Bánlaki Józseffel, Schiffer Pállal és a Magyar Október Párt tagjaival) egy emlékszoba létrehozását is elhatározták, melyhez nem kevesebb, mint 28 országgyűlési képviselő jelentkezett ajánlóként.

Dr. Krassó György az utolsó vérbeli forradalmár – aki talán a kevesek egyikeként élte át tisztán a kádári kompromisszumok évtizedeit – 1991. február 12-én halt meg. Másnap a TV Híradó parlamenti ad hoc bizottság megalakítását jelentette be az ’56-os vérengzések felelőseinek kivizsgálására, megnevezésére… Legjobb esetben is Don Quijoténak gúnyolt - minden meghurcoltatás és kisemmizés, lekicsinylés ellenére egész életével igazságtételt követelő ellenálló – neve azonban a parlamenti hírekben nem hangzott el.

Február 11-én még ellátogatott a haldoklóhoz néhány politikus, az „őrült Gyuri barátja és harcostársa” Demszky Gábor főpolgármester és Kőszeg Ferenc, ám a halálos ágynál tett ígéreteiket hamarabb elfelejtették, mint azt bárki sejthette volna. Temetésén ugyan ott voltak a pártok, hivatalok koszorúi, de a hivatalos sajtó nem közölte a forradalmár sírjánál elhangzott beszédeket: Nagy Jenő, Pálinkás Róbert, Vanek Béla, Zsille Zoltán, Bánlaki József neveit kicenzúrázták.

Demszky Gábor feledékenysége

1991. május 27-én az alapítvány képviselő illetve a 28 országgyűlési képviselő levélben emlékeztették Demszky Gábor főpolgármestert arra a Krassónak tett ígéretére, miszerint gondja lesz a hátramaradottakra és minden lehetséges eszközzel támogatni, védelmezni fogja családját és törekvéseiket. Az emlékszoba berendezése, Krassó valamikori hajlékának ilyen célú felhasználása volt Háy Ágnes és az elhunyt barátainak első gondolata – ám a főpolgármester ígért, majd mindent elfelejtett.

„Tisztelt Főpolgármester Úr!
Létrehoztuk a Magyar Október Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság az I. számú melléklet tanúsága szerint nyilvántartásba vett. Az alapítvány székhelyéül Krassó György Budapest I. ker. Fő utca 37/b V. em. 1 szám alatti egykori lakását jegyezték be. Ennek nem csupán érzelmi okai kézenfekvők, mint ezt a II. számú mellékletünk tanúsítja. E másolat eredetijét Háy Ágnes az I. kerületi önkormányzat polgármesterének címezte, de onnan mindeddig nem érkezett válasz. A levélből kitűnik, hogy Háy Ágnes a lakást Krassó Györggyel közös gyermeke – Háy Blanka Gilda jogait is védeni szeretné.- Hivatkozva Főpolgármester Úr hajdani támogató ígéretére, kérjük, hogy szorgalmazza az I. kerületi Önkormányzatnál kérésünk teljesítését.
Tisztelettel az alapítvány képviselői:
Vágner Anna, Bánlaki József, Schiffer Pál
Budapest, 1991. május 27.”

Mi ketten, Szemenyei-Kiss Tamás újságíróval,megkíséreltünk kapcsolatba lépni az egykori maoistából lett liberális demokratával, felhívtuk hivatalát, ahol magától értetődő természetességgel a titkárságot kapcsolták. Mondandónk részletes kifejtése után a Demszky-titkárság kérte, hogy a főpolgármester programszervezőjének is „meséljük el” (sic!) a történetet, és ha Ő jónak látja, akkor közölni fog egy megfelelő időpontot. Ott majd előadhatjuk ismét a panaszaimat. Megtettük. - Két alkalommal is beszélgettünk a titokzatos programszervezővel – de, amint várható volt, a főpolgármesterig nem jutottunk el. Demszky Gábor főpolgármester egyéb elfoglaltságai mindig fontosabbak voltak, mint az úri becsületszó, „barátjánál” a Krassó György halálos ágyánál tett ígérete.

Az „utca pártja” illegalitásba vonult

1991. december 14-én hosszas agonizálás után a Magyar Október Párt megszűnt létezni. Az utolsó, Columbus utcai, gyűlésükön a szavazásra jogosultak többsége a párt feloszlatására voksolt, mondván, hogy a kialakult helyzetben, különösen Krassó György halálának előzményeire tekintettel, nincs értelme legálisan (megtűrt ellenzékként sem) együttműködni az új hatalmi elittel. A párt illegalitásba vonult.
Tagjaik magukkal vitték az összes Krassóra vonatkozó iratot, relikviákat, a napjainkra történelmi kuriózumoknak számító fotódokumentum-gyűjteményt és a levelezések eredeti példányait. Háy Ágnes levélben szólította fel néhai férje barátait, harcostársait, hogy a címére elküldött írásaikkal, emlékirataikkal legyenek munkatársai annak a kötetnek, melyet az egykori forradalmárnak adresszálnak „Gyurinak a túlvilágra” címmel.

Csengey Dénes és a "politikai alvilág"

Az illegalitásba vonult társaság néhány tagjával több alkalommal is találkoztam. A legendás Magyar Október Párt emlékeinek erdejében nehéz szívvel és egyre nagyobb érdeklődéssel tanulmányoztam azokat a dokumentumokat, melyek immár egyértelműen bizonyítják, hogy a magyar társadalom élő lelkiismerete, az „utca pártja” ellen a Magyar Demokrata Fórum akkori vezetői már Krassó hazatérése után aknamunkába kezdtek. A Magyar Október Párt irányítója Londonból telefonált nekem Düsseldorfba, majd Szemenyei-Kiss Tamást kérte, vele akart beszélni. 1989 tavaszán, mert sürgette a hazatérésünket („Csomagolj, Tamás megyünk haza!…”) – Igyekeztem lebeszélni Őt („Gyuri, ne lelkesedj, meghalni mész haza!”) de mindhiába.

A később elhunyt Csengey Dénes még a taxisblokád idején provokáló nyílt leveleket írt Krassó Györgynek, írásaiban a Magyar Október Pártot politikai alvilágnak nevezte, amely jelzős szerkezet igencsak hasonlított a pártállam hírhedt sajtósa, Szabó László terminológiájára: ti. Szabó László, a Népszabadság újságírója még a nyolcvanas évek elején a politikai üldözötteket nemes egyszerűséggel „az alja-nép” címkével látta el.

Krassó György másfél hónappal a halála előtt az egyik nagy vállalat vezérigazgatója előéletével foglalkozó írásában megdönthetetlennek tűnő bizonyítékokat tárt a nyilvánosság elé, melyben az egykori ÁVH-tiszt szerepét írta le a Parlament előtti (1956. október 25-én lezajlott) sortűzzel, vérfürdővel kapcsolatban, és egyúttal a Megtorlás idején tanúsított magatartását is taglalta. Ha tudta volna, hogy egykori ÁVH-tisztek, állambiztonsági hivatalnokok százait-ezreit mentették át (nem csupán az általa megnevezett egyetlen személyt), akkor az átélt bírósági perektől, a csalódottságtól megmenthette volna magát.
Később, két-három évvel a temetése után, mikor a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége egyik összejövetele szünetében elhangzott a neve, két-három állítólagos szabadságharcos zavarodottan tette fel a kérdést: „Krassó?… Az meg ki volt?”

A szonett története

Krassó György szonettjét, melyet a bevezetőben olvashattunk, 1958. május 10-én írta a Kisfogházban, Erdősi Ferenc kivégzése után. Róla ennyi áll a rabtárs, Szemenyei-Kiss Tamás jegyzeteiben, a Nemzeti Könyvtár Kézirattárában:

„1957. augusztus 13-án tartóztatták le. A Budapesti Katonai Bíróság Jáger László hadbíró százados vezette tanácsa első fokon halálra ítélte, szervezkedés vezetése és gyilkosság vádjával. A másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának különtanácsa, Ledényi Ferenc hadbíró ezredes elnökletével, jogerőre emelte az ítéletet 1958. május 8.napján hajnalban kivégezték.
Erdősi az általános iskola befejezése után esztergályosnak tanult. Szakmájában azonban csak egy évet dolgozott, mivel munkahelyi javaslatra 1953-ban a Légvédelmi Tiszti Iskola hallgatói közé fogadták – itt 1956. szeptember 5-én avatták a Magyar Néphadsereg tisztjévé. Budapesten a Mátyás laktanyában, mint légvédelmi tüzér felderítő szakaszparancsnok kezdte meg a szolgálatát. 

November 4-én Nagy Imre miniszterelnök felhívására jelentkezett szolgálati helyén, de mivel a felkelők elfoglalták a laktanyát, lakására indult. Útközben – fegyveresek kérésére – csatlakozott az óbudai Schmidt-kastélyban gyülekező egységekhez, Pércsi őrnagy és Dalmadi Jenő tisztiiskolás szabadságharcosaihoz. - Éjjel, Pércsi őrnagy parancsára, felrobbantotta a hármashatár-hegyi rádió adó-vevő állomást. November 6-án, folytatva a szovjet invázió elleni harcot, Szentendréről három légvédelmi ágyút hozott, ezekkel tűz alá vették a szovjetek állásait és a Bécsi úton a főváros felé beözönlő járműveit… Pércsi őrnagyot kivégezték, Dalmadi Jenő, aki a harcok során súlyosan megsebesült (tüdőlövést kapott), végül 15 év fegyházbüntetés letöltése után szabadult.”

Kollár Erzsébet, 2018.
Szemenyei-Kiss Tamás írásai, jegyzetei
és a Magyar Október Párt dokumentumai alapján. 
Bibliotheca Nationalis Hungariae, Kézirattár