h i r d e t é s

A töki önkormányzat hallgat arról, hogy kerültek hamvak a hivatali péncélszekrénybe

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam

A töki önkormányzat hallgat arról, hogy kerültek hamvak a hivatali péncélszekrénybe

2020. június 04. - 16:20

 

A furcsa sztori egy hivatalosnak tűnő, temetési meghívóval indult a Facebookon. Egyelőre több a kérdés, mint a válasz.

A töki polgármesteri hivatal - Forrás: Google Streetview

A község önkormányzata Facebook-oldalán számolt be arról, megtalálták egy férfi hamvait az önkormányzat páncélszekrényében.

Mint az a bejegyzésből kiderült, a férfi Kálmán László, és június 3-án vettek tőle végső búcsút a Református temetőben, ám az olyan kérdésekre, hogy ki is az a Kálmán László, hogy hogyan halt meg és a hamvai utána miért éppen egy önkormányzati páncélszekrénybe kerültek, a poszt nem ad választ.

"Nem kerestük a "miértet, a mikort, a hogyant"! Részünkről megtettük, amit a jóérzésünk diktált!" – írta az önkormányzat. (atv.hu)


 

h i r d e t é s