h i r d e t é s

A tömeghisztéria természetrajza

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

A tömeghisztéria természetrajza

2017. november 27. - 17:34

 

Az olvasó talán emlékszik Cecilre, hiszen az oroszlán-király halála bejárta a világsajtót.

 

#MeToo - Forrás: valasz.hu

Balla Eszter írása a valasz.hu-n

A védett állatot egy amerikai orvvadász lőtte le 2015-ben Zimbabwéban. A média botrányt kiáltott, és akkora felháborodást keltett, hogy a fogorvos-vadász, Walter Palmer kénytelen volt rendőri védelmet kérni, mert háza előtt tüntetéseket szerveztek, és halálos fenyegetéseket kapott.

2017-ben trófeavadász áldozata lett Cecil fia is. De már senki sem figyelt oda. Hogy miért nem? Mert addigra új botrányon lovagolt a sajtó.

A Cecil-ügy jól jelzi napjaink szenzációéhes médiastratégiáját. Felkapnak egy ügyet – ami önmagában fontos lehet –, magas hőfokon tálalják, s a helyi esetet világméretű problémává dagasztják. Felkutatnak néhány bűnöst, akit a közvélemény halálra ítél. Aztán anélkül, hogy a problémát sikerülne megoldani, abbamarad a történet. Mert ma a figyelem rövid életű, újabb szenzáció után kell nézni.

Még mindig emlékszem az amerikai katolikus egyház szégyenteljes pedofilbotrányára. A Boston Globe újságíróinak elévülhetetlen érdemei voltak a feltárásban és a megtisztulás elindításában. De ezt felül kellett múlni, a sajtó nap mint nap újabb rémtettekről számolt be, a vádak vagy igazak voltak, vagy sem. A közvéleménybe úgy ivódott be az ügy, mintha az egyház egésze pedofil lenne, holott a papok két százalékát vádolták meg. Olyan tömeghisztériát szítottak, hogy mindenki gyanússá vált. Lányaim katolikus iskolájában egy kamaszlány pedofília miatt feljelentette röplabdaedzőjét, mert az vállveregetéssel buzdította gyorsabb futásra. Mi, szülők, alig tudtuk megvédeni az edzőt. Máskor Bostonban sétáltattam unokahúgomat, amikor egy idős úr odajött a babakocsihoz, és megdicsérte a kislány szépségét. Majd ijedten rám nézett, és azt mondta: „Ne féljen, nem vagyok pedofil.”

A pedofilbotrány lecsengett, de nagy erővel tört ránk az egyetemi megerőszakolások ügye. A probléma valós volt, de közel sem olyan sűrűn esett meg, mint a sajtó állította. A riportokból úgy tűnt, hogy a campuson minden lány áldozat, és minden fiú zaklató. Az egyetemeket rögtönítélő bíróságok felállítására kényszerítette az Obama-kormány. Aztán Donald Trump oktatási minisztere felmentette a campusokat a nyomozás alól – a rendőrség hatáskörébe utalva az incidensek felderítését. Azóta nem hallunk megerőszakolási történeteket. Abbamaradtak volna? Aligha, de már nem érdekesek.

Mert ma minden médium a #MeToo mozgalommal, azaz a nők zaklatásával van elfoglalva. Zúdul a több évtizedes panaszáradat, hatalmukkal visszaélő férfiak szégyenültek meg, veszítették el állásukat.

De félő, hogy a megoldásig megint nem jutunk el. A férfiak és nők közötti kölcsönös tiszteletről, bizalomról, a két nem közötti őszinte dialógus szükségességéről nem fogunk beszélni. Mire odáig eljutnánk, már régen lement a molesztálási jelenet függönye. És jöhet az újabb felvonás, az újabb botrány.

 

Szerző: / válasz.hu


 

h i r d e t é s

h i r d e t é s

betöltés..