És van (legalább) öt dolog, amit ebből a balhéból egy életre megtanulhatunk. 444 összeállítás.

1. Amire valószínűleg kormányközeli oligarchák tették rá a kezüket, arra kormányközeli oligarchák tették rá a kezüket

Ezt a szabályt már nyugodtan lehet a magyar gazdaság Murphy-törvényének is nevezni. Amikor 2013 végén a német tulajdonos egy egészen fura ügylet keretében eladta a tévécsatornát Simon Zsoltnak és Yvonne Dedericknek, azonnal megindult a susmus, hogy a két, médiatulajdonosnak súlytalan vevő mögött ott kell állnia valakinek, pénzzel és befolyással.

Ma már tudjuk, hogy ez a valaki Simicska Lajos volt, aki akkor még jóban volt Orbán Viktorral, és hű harcostársként fontos feladata volt a kormánypárti médiabirodalom építgetése.

Könnyű most a TV2-botrány egyéb aspektusaival foglalkozni, és sajnos olyanok is vannak Magyarországon, akik ma Simicska Lajosban képesek Rózsa Sándort, sőt, Robin Hoodot látni, de ezt a 2013-as strómantoborzást nem szabad elfelejteni. A kormány akkori kedvenc oligarcháján keresztül próbálta megszerezni az ország második legnézettebb tévécsatornáját, és ő sikeresen, morált és törvényt egyaránt zavartalanul átlépve végre is tudta hajtani a feladatot.

2015-ben már nem Simicskára bízzák az ilyen kaliberű feladatokat, de valakire ma is bízzák. Akár médiaszerzésről, akár stadionépítésről, akár közvilágítás-koszerűsítésről van szó, a hatalomnak megvan az embere az ügy elintézésére, majd a haszon lefölözésére. Ez ma Magyarországon nem balliberális siránkozás, hanem Murphy törvénye és Occam borotvája: ha úgy néz ki, hogy a kormány volt, akkor tényleg ők voltak. Nincs üzlet, ami annyira piszkos lenne, hogy ne hajoljanak le érte.

2. Magyarországon a kereskedelmi televízió nagy hatalom és nagy lehetőség

Magyarországon úgy alakult a rendszerváltás utáni szórakoztatóipar, hogy csak egyetlen igazán életerős lába nőtt ki. Filmmel vagy zenével nem lehet sem elég nagy befolyást szerezni, sem - és ez a fontosabb szempont jelen esetben - elég sok pénzt keresni. Nálunk nincsenek popsztárok és filmsztárok. Elég tetszőleges bulvárlap címlapját megnézni, hogy világos legyen: Magyarországon csak az van, ami a kereskedelmi tévékben van, amit és akit ők építenek fel. Ez az az ország, ahol a bulvársajtó nem valódi emberek, hanem szappanopera-szereplők viselt dolgairól ír, elhitetve olvasóival, hogy az a valóság.

Így hát teljesen természetes, hogy aki sok emberhez akar üzenetet eljuttatni, az nem haldokló hetilapokba vagy a választopolgárok jelentős részét irritáló internetes újságocskákba fektet, hanem kereskedelmi tévécsatornába.

Az, hogy ez a csatorna évek óta veszteséges, nem szempont. Egyrészt mert ahogy 2013-ban az akkor még nyeregben lévő Simicska Lajos, ma Andy Vajna sem a saját pénzét viszi vásárra - hanem mindannyiunkét, és ilyen esetekben a megtérülési ráta és a gazdasági racionalitás egyéb mérőszámai nem sokat számítanak. 

Ennél is fontosabb szempont azonban, hogy még ha egy kereskedelmi tévé veszteséges is, egy kis gátlástalansággal és ügyességgel ettől függetlenül is nagyon sok pénzt lehet vele keresni. A TV2-nél összehasonlíthatatlanul sikeresseb RTL Klubon is sokan nagyon meggazdagodtak, és természetesen a rendszerváltás óta a közmédiába nyakló nélkül öntött százmilliárdok jelentős része is érdemtelen magánzsebekben végezte. A TV2-ből annyi pénzt soha nem lehet majd hazavinni, mint egy autópálya megépítéséből, de annyit bőven igen, hogy azért sokan minden erkölcstelenséget vállaljanak.

3. Jaj, ezek a talpig tisztességes németek!

Eddig is tudtuk, hogy az afrikai diktátorokkal lepaktáló francia olajcégektől a Kínában rabszolgákkal dolgoztató amerikai techvállalatokig a fejlett Nyugat multijai külföldön nem érzik magukra érvényesnek hazájuk törvényeit és erkölcsi minimumát. 

Nem nagy újdonság ez a kínai állammal haverkodó Siemenstől a most lebukó Volkswagenig a német multik esetében sem, azonban az elmúlt hónapok azt is bizonyították, hogy még az Európai Unión is félre lehet tenni olyan kontinentális alapértékeket, mint a sajtószabadság, ha az üzleti érdek azt kívánja.

És mivel Magyarországon a német befektetések földrajzi és történelmi okokból is nagyon jelentősek, nálunk az egyre gyakoribb piszkos ügyekben egyre gyakrabban a németek az érintettek.

Az Origo bedarálásában, egy független újság elhallgattatásában egy német cég, a Deutsche Telekom készséges partnernek bizonyult. A szintén német kézben lévő RTL Klubnál senkinek nem jutott eszébe valódi hírszolgáltatás nyújtani, amíg a magyar kormány a reklámadóval rá nem lépett a tyúkszemükre, aztán gyorsan sikerült is mindkét fél számára előnyös megoldást találni a konfliktusra. Most pedig szintén egy német cég, a ProSiebenSat.1 adta el előbb két strómannak a TV2-birodalmat, majd gondosan megmosta multikezeit. Business is business, ahogy azt németül mondani szokás.

4. A biznisz az biznisz, a sajtó pedig egy egészen más ügy

Istenem, de szépen tudott alig egy éve az akkor még RTL-vezér Dirk Gerkens a magyar szólásszabadság utolsó végvárának Dobó Istvánjaként kiállni a média függetlensége mellett. Könnyek szöknek a szemembe, ahogy felidézem ennek a drága férfinak a kiállását, akinél kérlelhetetlenebb védelmezője a demokratikus alapértékeknek talán Solt Ottília halála óta nem volt Magyarországon.

A fene sem érti, hogy ez az áldott jó ember most miért boltolt össze Andy Vajnával és a mögötte álló fideszes hátországgal. Biztos csak kényszeríti valami sötét erő.

És arra ki emlékszik, hogy milyen szép volt, amikor ez a reklámadó miatt síró Gerkens-féle RTL mellett a teljes, magát függetlennek tartó magyar sajtó kiállt, és folyamatosan arról cikkezett, hogy a német cég hasznának megcsapolása a magyar állam által micsoda szörnyű érvágás a magyar demokráciának? 

Mert aki emlékszik rá, az nyilván azt is tudja, hogy annak az ügynek az lett a vége, hogy a Fidesz és az RTL tárgyalásainak eredményeként a kormány úgy modosította a reklámadót, hogy azt az egész, a tévécsatornával lelkesen szolidarító magyar sajtó jól megszívta. Így jár, aki becsületes próbál lenni.

5. Majd Orbán elrendezi

A TV2-balhé egy rövid ideig még elszórakoztatja a magyar közvéleményt, a végkifejlettel azonban már most mindenki tisztában van. Simicska Lajos és Fonyó Károly egy kis borsot törhetnek Andy Vajna és megbízói orra alá, jöhetnek még jogászok csapatainak hatalmas hasznot hozó perek is, amelyeket 2023-ban valaki majd megnyer.

A TV2 sorsáról azonban nem független szervek fognak dönteni, hanem az ország legfőbb irányítója. Magyarország így működik, és így működött már 1996-ban a két országos kereskedelmi tévéfrekvencia kiosztásakor is, amikor szintén a politika döntött az RTL és a TV2 elindításáról.

Sokminden elképzelhető a következő hetekre-hónapokra-évekre médiailag, de hogy a második legnagyobb magyar tévécsatornát az fogja működtetni, akit Orbán Viktor szeretne, ahhoz semmi kétség sem fér. Lásd még e cikk első pontját, és a magyar gazdaság Murphy-törvényét.

444.hu