h i r d e t é s

A vakcinából magyaros furfanggal oltanak be még több embert

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam
a- a+

A vakcinából magyaros furfanggal oltanak be még több embert

2021. január 12. - 07:55

A Pfizer-BioNTech koronavírus-vakcinájának egy ampullájából öt embert lehetne beoltani, Magyarországon viszont volt már, hogy 6-7 érintett is kapott belőle. A magyaros gógyi azonnal felismerte a lehetőséget, de néhány hét alatt az Európai Gyógyszerügynökség már áldását is adta rá. Elenyésző kockázatok vannak, viszont így 20-40 százalékkal is több embert immunizálni lehet, a módszer titka a fecskendőkön múlik.

A kép illusztráció! - Forrás: MTI

Január 8-án az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) módosította a Pfizer/BioNtech-féle koronavírus-vakcinákra szóló ajánlását. Az eddigi útmutató szerint maximum öt ember beoltását javallották egy darab többdózisos injekciós üvegből, mostanra viszont kiderült, hogy hat emberre is elég lehet a mennyiség. Magyarországon viszont a legtöbb oltóponton eleve az volt a javaslat - noha ezt írásba szinte sehol nem adták -, hogy az oltások során hat dózist nyerjenek ki egy fiolából.

"Az elején is vicceltünk, hogy az oltásellenesek vajon hogyan magyarázzák majd meg, hogyan jut így mindenkinek elég microchip, de már az első napokon is látszott, hogy bizonyos fecskendőkkel felszívva marad bent egy hatodik, akár egy hetedik adag is" - mondta el a Napi.hu-nak egy magyar koronavírus-oltásokat kezelő egészségügyi dolgozó, hogyan is történik itthon a vakcinázás, ragaszkodva hozzá, hogy közöljük, sem gyíkká nem változott senki a készítménytől, sem microchipet nem adnak a betegeknek. "A titok a fecskendőkön és a hülyebiztosságban van" - magyarázta a Napi.hu forrása.
Több más orvossal és ápolóval beszélve kiderült, hogy általános volt már január 8. előtt is, hogy hat embert oltottak be a mennyiséggel, mindegyikük jelezte, hogy ahogyan az EMA is írja, ez nem jár azzal, hogy bárki is az előírtnál kevesebb oltóanyagot kapott volna. De a magyaros furfang azonnal észrevette és élt is a kiskapuval, mielőtt az EMA áldását adta volna rá.

A Pfizer/BioNtech biztosra ment

A Pfizer/BioNTech közös mRNS-alapú készítménye egy kényes termék: szinte mindenki tudja már, hogy -70 fokon tárolandó, majd az oltás előtt csak rövid ideig javallott - általában 2 napig - ennél melegebb, de hűtött körülmények között tárolni, hogy a hatásossága ne múljon el. Viszont a vakcinát az egész világnak szánták a gyártók, de magához az immunizáláshoz - az eddigi kutatások alapján - 0,3 milliliter oltóanyagra van szükség, azonban országonként, sőt kórházanként is eltér, hogy milyen oltófecskendők állnak rendelkezésre, ezért a többdózisos injekciós üvegekbe a szükségesnél nagyobb mennyiséget töltöttek.

A kulcsszú a holttérfogat, ami azt jelöli, hogy egy injekciós fecskendő és tű nem a teljes felszívott mennyiséget juttatja be az oltáskor, hanem magában a tűben és a fecskendőtest és előbbi csatlakozójánál is mikroliternyi veszteség jelentkezhet. Hogy biztosan mindenkinek jusson elegendő oltóanyag és legalább öt darab oltásra elég legyen egy fiola tartalma, többlet került az üvegcsékbe.

A helyzet hasonló, mint egy hétköznapi liftnél: a gyártók feltüntetik, hogy a felvonó teherbírása öt fő és 400 kilogramm, de valójában beállhat hét ember is, ha együttesen nem adják ki a maximum teherbírást. Átültetve a metaforát: a Pfizer esetében hat ember is beszállhat a liftbe, ha egy adott fecskendő és tű együttes holttérforgata kisebb, mint 35 mikroliter (0,035 milliliter), mert akkor marad egy plusz 0,3 milliliternyi oltóanyag a fecskendőben.

Forrásaink szerint a holttérfogat szerepét sok intézményben felfedezték itthon, de több olyan vidéki ellátóhelyet is találtunk, ahol szigorúan figyelmeztettek, hogy "a maradékot" hagyják az üvegben, öt dózissal számoljanak és dolgozzanak fiolánként.

Azért akármit nem lehet megcsinálni

Az EMA azért több megkötést is tett a hatdózisos oltással kapcsolatban: egyetlen üvegcse esetében jöhet ki a hat dózis, ha emberi hiba (mondjuk pontatlan felszívás) miatt nem marad 0,3 milliternyi dózis az üvegben, akkor az nem megoldás, hogy kinyitnak egy másikat és abból pótolják. Ugyanígy ha hat órája már felbontották a fiolát, akkor ne szívják fel és ne adják be az oltóanyagot senkinek. Azt pedig egyelőre nem engedik, hogy egy hetedik adagra valót is összespóroljon az ellátószemélyzet.

Ettől még lehet, hogy van benne hét adagnyi: Magyarországon a hat dózist több kórházban, klinikán és oltóponton javasolták már a személyzetnek, de az orvosi tapasztalatok szerint a Pfizer/BioNtech fiolái közül több esetében is azt tapasztalták, hogy egy hetedik oltás is kijön, pontosabban kijöhetne, ha precízen betartják a 0,3 milliteres beadott mennyiséget.

Soren Brostrom, a dán egészségügyi hatóság vezetője még az Európai Gyógyszerügynökség új ajánlásának megjelenése előtt kérte a hetedik dózis kérdésének tisztázását is, vagyis várhatóan a gyártóval egyeztetve ebben is lehet még változás- írja a CNBC. Vannak ugyanis a - jelek szerint szinte biztosan - olyan fecskendők, amiknek a holttérfogata kisebb még 0,2 mikroliternél (0,02 milliliternél) is, mivel az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszer-engedélyeztetési Hivatala (FDA) - a Reuters szerint - már decemberben felvetette, hogy hat dózist gond nélkül, kis szerencsével akár egy hetediket is ki lehet nyerni az üvegcsékből.

Már a hatodik oltás is azt jelenti, hogy 20 százalékkal több embert be lehet oltani, ami a járvány visszaszorításában kulcsfontosságú lehet. Egy esetleges hetedik adag kinyerése már plusz 40 százalékot jelenthetne, így utóbbi kérdést is borítékolhatóan vizsgálni fogják mindenhol a hatóságok.

Vannak kockázatok is

Ahogy az EMA iránymutatásában is jelezték: két külön oltásos fiola tartalmát nem szabad összekeverni, és akkor nem is szabad beadni az injekciót, ha kevesebbet sikerült felszívni, mint a minimum mennyiség. Mind a kettő esetében ugyanis kérdéses, hogy a vakcina immunizáló hatása mennyit romlik. Most azt tudni, hogy az eddigi klinikai vizsgálatok alapján az első adag után 70 százalékos védettséget biztosít a Pfizer/BioNTech készítménye, de ez a tervszerinti beadásra vonatkozik, vagyis azt még nem vizsgálták, hogy mi történik, ha valaki mondjuk csak az előírt mennyiség 90 százalékát, 0,27 millilitert kap. Sok szakértő szerint érdemben ez nem rontja a hatékonyságot, de bizonyítékok nélkül még a legmagabiztosabb immunológusok és vakcinakutatók sem javasolják, hogy ezt kipróbálja valaki a gyakorlatban klinikai tesztek nélkül.

Pedig már a globális vakcinahiány miatt sok ötlet felmerült, az Egyesült Államok Betegségmegelőzési és Járványügyi Központjai (CDC) valamint a brit egészségügyi hatóságok is vizsgálják, hogy talán nincs szükség a második oltási körre a Pfizernél, ha a 21 napon belül beadott dózis nem hosszabbítja meg időben a védettséget, csak 70 helyett 95 százalékra javítja azt. Az Egyesült Királyságban ráadásul azt is vizsgálják, hogy második körben nem a Pfizer/BioNTech készítményét adják be, hanem az AstraZeneca és Oxfordi Egyetem közös fejlesztésű gyengített adenovírust tartalmazó oltószerét - ahogy azt a France24 is összefoglalta.

héten Magyarországra is eljutó Moderna-féle szintén mRNS-vakcinák kapcsán a gyártó mérései szerint az első adag 80 százalék felett biztosít védettséget a vírustól. Ha ez igaz, ráadásul az is, amit a Moderna ugyancsak állít -  a Sciencenews.com szerint -, hogy évekre védettséget nyújt, akkor várhatóan majd a legtöbb ország ebből csak egyet adat be a járvány idején. (napi.hu)