h i r d e t é s

A választások után kell egy állami mobilcég

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A választások után kell egy állami mobilcég

2018. január 12. - 08:11

Fontos eredmény, hogy sikerült állami kézbe venni az 1994 és 1998 között privatizált közműszolgáltatásokat - jelentette ki Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtök este Hódmezővásárhely-Szikáncson. 

Forrás: MTI

Lázár János a Hódmezővásárhelyhez tartozó településrész közösségi házában rendezett lakossági fórumon elmondta, a privatizáció miatt voltak óriásiak a gáz- és villanyszámlák, a rezsicsökkentést is azért lehetett véghez vinni, mert ezek a cégek részben állami tulajdonba kerültek.

Nem sikerült azonban állami tulajdonban lévő mobilszolgáltatót létrehozni, de erről nem szabad lemondani

- hangsúlyozta a térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus mintegy százfős hallgatósága előtt.

Lázár János álláspontja szerint a széles sávú internethez való hozzáférés közösségi alapszolgáltatás. Ezért, amennyiben a Fidesz megnyeri a választásokat 2018-ban, a következő ciklusban újra meg kell próbálkozni azzal, hogy legyen nemzeti tulajdonban lévő mobilszolgáltató - mondta.

A tapasztalatok ugyanis azt mutatják, minél hátrányosabb helyzetben van egy település, annál rosszabb a szolgáltatás minősége - tette hozzá. A kormány terve, hogy minél több közigazgatási szolgáltatást lehessen elektronikusan intézni, ezzel javítva az ország versenyképességét és az emberek életminőségét - közölte a miniszter, hozzátéve: összességében 170 milliárd forintot fordítanak erre a célra.

Lázár János minden jelenlévőt arra biztatott, vegyen részt a február 25-i hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választáson, majd áprilisban az országgyűlési választásokon. Arra kérte az embereket, támogassák Hegedűs Zoltán jelenlegi alpolgármestert - aki a Fidesz-KDNP jelöltjeként indul -, hogy folytathassa a novemberben elhunyt Almási István polgármester által elkezdett munkát.

Hegedűs Zoltán elmondta, Hódmezővásárhelyen 2014-2019 között a település ötven évi adóbevételének megfelelő összeget, mintegy 200 milliárd forintot költenek el fejlesztésre, több mint hatvan helyszínen folynak beruházások a városban. Hozzátette: a legnagyobb fejlesztés az elkerülő utak építése, ami naponta 18 ezer átmenő járműtől szabadítják meg a várost.

Hódmezővásárhelyen decemberben 363 millió forintból, az önkormányzat saját forrásaiból a város külterületeit érintő fejlesztési program indult, amelynek részeként az utak rekonstrukciója mellett játszótereket is kialakítanak, valamint felújítják a közösségi tereket - közölte a politikus. (MTI) / portfolio.hu