h i r d e t é s

A volt SZDSZ-es Eörsi Mátyást főtitkárnak jelöli a kormány

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

A volt SZDSZ-es Eörsi Mátyást főtitkárnak jelöli a kormány

2016. augusztus 02. - 13:47
0 komment

Facebook-oldalán magyarázza el Eörsi Mátyás volt SZDSZ-es parlamenti képviselő, jelenleg az ellenzéki Demokratikus Koalíció (DK) tagja, hogyan lehetséges, hogy az Orbán-kormány őt jelöli egy demokráciákat tömörítő nemzetközi szervezet élére - írja az Index.

Forrás: ATV.hu

A szervezetből két éve még egyenesen ki akarták zárni Magyarországot.

A NER-re legkevésbé sem jellemző

Eörsi a 2000-ben alapított, varsói székhelyű Demokráciák Közössége (Community of Democracies) nevű, a demokratikus intézményrendszer erősítését, fejlesztését célzó, 18 tagállamot tömörítő szervezet vezetőségében dolgozik, és most megpályázza a főtitkári pozíciót. A jelölést azonban hivatalosan a kormánynak kell megtennie.

Tisztában vagyok azzal, hogy erre a hírre sokan fogják felkapni fejüket, hiszen ilyen vagy ehhez csak hasonló támogatás a NER-re a legkevésbé sem volt jellemző

– kezdi bejegyzését Eörsi, melyben kifejti, hogy a jelölés ötlete a diplomáciai állományból származik, végül a külügyminiszter, Szijjártó Péter ezzel kapcsolatban meghívta egy találkozóra.

Ezen a találkozón Eörsi elmondta a külügyminiszternek, hogy helyteleníti a kormány politikáját, és ez a jövőben is így lesz, független marad a kormánytól, és „semmilyen formális vagy más nyomást" nem lehet majd rá gyakorolni. Szijjártó ezt „elfogadta és visszaigazolta" Eörsi szerint.

A jelölést Szijjártó Péter az Indexnek adott interjújában jelentette be: „[Eörsi] kérdezte, szerintem reális-e, hogy őt jelöljük, én meg mondtam, hogy persze. Elmentem a miniszterelnökhöz, mondtam, hogy szerintem ez jó ötlet, ő meg mondta, hogy a rendszerváltoztatásban szerzett érdemeket akkor is tiszteletben kell tartani, ha azóta sok mindenben nem értünk egyet. Úgyhogy a magyar kormány most Eörsi Mátyást fogja jelölni főtitkárnak. Aki DK-tag, mint számomra kiderült." 

Nem Eörsi az egyetlen DK-s, akinek gesztust tesz a külügyi kormányzat: az interjúban a külügyminiszter arról is beszélt, hogy Gyurcsány Ferencnek kínai útja előtt a minisztérium Kína-főosztálya gyártott felkészítő anyagot, hogy „használja egészséggel", amit a DK meg is köszönt Szijjártóéknak.

Eörsi Mátyás 1988-ban egyik alapítója volt a Szabad Demokraták Szövetségének, majd részt vett az Ellenzéki Kerekasztal képviseletében a demokratikus átmenetről szóló tárgyalásokon. 1990-től 2010-ig volt az SZDSZ parlamenti képviselője és egyik külpolitikusa, 2007-ben rövid ideig a párt frakcióvezetője lett. Gyurcsány Ferenc pártjába, a Demokratikus Koalícióba 2012-ben lépett be.

Eörsinek sem világos, miért jó ez a Fidesznek

Eörsi azt írja, nem teljesen világos számára, milyen előnye származik a külügyi kormányzatnak a mostani jelöléséből. Bár szerinte az ő tevékenységének a megítélése a Fidesznél lényegesen jobb volt, mint ami kifelé, a médiában látszott, de nem tudja elképzelni, hogy „a hat év belpolitikai hidegháború befejezését éppen velem kezdenék″. 

Ugyanakkor Eörsi abban sem biztos, hogy jó-e egyáltalán neki a kormányzat támogatása: „ebben a pillanatban azt sem lehet megmondani, hogy a jelölés elősegíti vagy – figyelemmel Magyarország nemzetközi megítélésére – inkább hátráltatja megválasztásomat, hiszen a döntést a 18 országból álló Igazgatótanács fogja meghozni.″

A Demokráciák Közössége és a magyar kormány viszonya legutóbb akkor került a hírekbe, amikor 2014 őszén komolyabban felvetődött, hogy az Orbán-kormány antidemokratikus intézkedései miatt Magyarországot ki is zárhatják a szervezetből. Erre végül nem került sor, és most úgy tűnik, Eörsi személyében a közösségnek akár még magyar vezetője is lehet.

 

index.hu