h i r d e t é s

A Washingtoni nagykövet szerint Trump először a koreai, majd az orbán-kérdést oldja meg!

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A Washingtoni nagykövet szerint Trump először a koreai, majd az orbán-kérdést oldja meg!

2017. október 09. - 06:48

Szabó László, hazánk washingtoni nagykövete adott interjút a Figyelőnek a magyar-amerikai politikai és gazdasági kapcsolatok alakulásáról.

Orbán Viktor és Donald Trump

Szabó László szeptember elején adta át megbízólevelét Donald Trump amerikai elnöknek, ezzel kapcsolatban a Figyelőnek elmondta: kifejezetten jó benyomásokkal távozott a Fehér Házból. Az aznapi 12 nagykövetből Donald Trump vele találkozott másodikként, ami azt jelenti a diplomácia nyelvén, hogy tisztelik hazánkat – mondta el a nagykövet, aki július óta teljesít szolgálatot a tengerentúlon.

Trump elnök az eseményen elmondta: erős és bátor embernek tartja Orbán Viktort, valamint hogy pontosan tudja, hogy a miniszterelnök kiállt a megválasztása mellett Tusnádfürdőn. Azt is hozzátette: a magyarok nagyszerűek.

Orbán Viktor és Donald Trump  az amerikai választások után telefonon egyeztettek már korábban, majd a májusi NATO-csúcson találkoztak is. Az amerikai elnök elmondta Szabó Lászlónak: a miniszterelnök rajta van a vendéglistáján. Ugyanakkor, mint azt a nagykövet megjegyezte, Trumpnak előbb egy “apró ügyet”, az észak-koreai válságot kell megoldania.

Szabó László szerint az amerikaiak elismeréssel adóznak amiatt, hogy a magyar katonák ott vannak Afganisztánban, Irakban, Koszovóban, valamint részt veszünk a Baltikum légvédelmében. Hozzátette: Orbán Viktor kinyilvánította azt is, hogy a NATO előírásainak megfelelően a GDP 2 százalékára emelik a honvédelmi kiadások mértékét – ezzel pedig az USA-ban is tisztában vannak.

Rávilágított arra is, hogy az szja és a társasági adó drasztikus csökkentése rendkívül vonzóvá tette hazánkat a kinti befektetők számára. Idehaza már most 1700 amerikai vállalkozás ad munkát közel százezer magyarnak.

A teljes interjút a Figyelő friss számában olvashatja. (hirado.hu)