h i r d e t é s

Abortusz - Vissza az időben

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Abortusz - Vissza az időben

2020. október 28. - 13:36

Hatalmas tiltakozást váltott ki Lengyelországban az abortusz korlátozása. 

Az abortusztörvény ellen tiltakozó nő néz farkasszemet egy lengyel rendőrrel az október 26-i tüntetésen, Varsóban. - Forrás: Szabad Európa

A lengyel kormányzó párt megpróbálta a parlamentben az abortusz további korlátozását. Nem járt sikerrel, így hát az igazságszolgáltatáshoz fordult. Az viszont, hogy az alkotmánybíróság jogértelmezésével sikerült elérni a célt, kiváltották a kormány 2015-ös hatalomra kerülése óta eddig legnagyobb tiltakozási hullámot. Így összegzi a New York Times terjedelmes beszámolója azt, ami Lengyelországban történik ezekben a napokban. 

Mint a cikkben olvasható, a világ úgynevezett jómódúbb államai közül már eddig is Lengyelországban volt érvényben – 1993 óta - az egyik legkorlátozóbb jellegű abortusztörvény. Az alkotmánybíróság múlt csütörtöki döntése előtt magzati rendellenesség, a nő életének veszélyeztetettsége, illetve vérfertőzés vagy erőszakos közösülés következtében bekövetkezett terhesség esetén volt lehetőség művi terhességmegszakításra. Az alkotmánybíróság most a magzati rendellenesség esetére eltörölte az abortusz lehetőségét, mondván, az ellentmond az emberi élet védelme alkotmányos alapelvének.

A New York Times felhívja a figyelmet arra: ez úgy vált lehetségessé, hogy a kormányzó Jog és Igazságosság pártja nagyrészt megszüntette az igazságszolgáltatás függetlenségét, és amit törvényhozási úton nem tud elérni, azt igyekszik az engedelmes bírósággal elfogadtatni. A cikk idézi azokat a bíráló hangokat, miszerint ezzel most csak azt fogják elérni, hogy még az eddiginél is több lengyel nő fogja külföldön elvégeztetni az abortuszt.

A 2015 óta hatalmon levő kormánypárt a hagyományos, katolikus értékek őrzőjeként állítja be önmagát, és ellenfeleit lengyelellenesnek, keresztényellenesnek bélyegzi. Szerintük a lengyel nő legyen feleség és anya, a női jogvédő csoportok pedig a nyugati liberális propaganda veszélyes ügynökei. A kormánypártnak vannak egyébként más céltáblái is. A migrációs válság kezdetén a keresztény civilizáció ellenségeiként festették le a migránsokat, bár aztán később abba belementek, hogy keresztény menekülteket befogadjanak. Az utóbbi időben a melegek elleni kampány erősödött fel Lengyelországban.

Hogy milyen hatalmasat változott a helyzet a kommunizmus időszakához képest, annak illusztrálására cikk kitér arra is, hogy Lengyelországban, valamint a szovjet tömb néhány más államában az abortusztörvény a legmegengedőbbek közé tartozott a világon – olyannyira, hogy nőjogi aktivisták svéd nőknek nyújtottak segítséget ahhoz, hogy Lengyelországba utazzanak, és ott végeztessék el a művi terhességmegszakítást. Jelenleg Európa csaknem valamennyi országa kérésre engedélyezi az abortuszt, a terhesség meghatározott időszakaszán belül.

Végezetül, a New York Times cikke az olvasó figyelmét felhívja arra: ugyanazon a napon, amelyen kihirdették a lengyel alkotmánybíróság döntését, a lengyel, az amerikai, valamint több más kormány, köztük – idézem a felsorolást - az ugandai, a magyar, a belarusz és a szaudi – olyan deklarációt írt alá, amely kihívást intéz az abortuszhoz való jog ellen. (Klubrádió)