Ádám, Éva és Mekka

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Ádám, Éva és Mekka

2021. március 27. - 18:34

Amikor Ádámot és Évát az Úr kiűzte a Paradicsomból, Éva a mai Mekka vidékén, Ádám pedig valahol a távol keleten ért földet. 

Ádám addig kutatott Éva után, míg végül az Arafat hegyén rátalált. Az Egy Isten dicsőségére itt emelt imahelyet Ábrahám és Izmael. Amikor készen volt a ház, csak egy kő hiányzott. Ezt a zárókövet bocsájtotta le az Úr a Paradicsomból. Ez a Kába. Eredetileg fehér volt, de az emberek bűne miatt színe feketére váltott. Sokáig ez volt a Monoteizmus székhelye, ahova naponta 70 ezer angyal ereszkedett le imára. A környező Levantéban, Egyiptomban, Perzsiában bálványimádás volt honos. Omru bin Lahit, egy arab kereskedő lenyűgözött a sok szobor és bálvány látványa. Egy bálványt magával vitt Mekkába és a Kába mellé állította. Majd az idők során fokozatosan több bálvány került a Kába köré, míg számuk elérte a 360-at. Mohamed (béke reá) ezeket döntötte le és állította vissza a mekkai szentély állapotát és a monoteizmus tanítását úgy, ahogy az Úr azt Ábrahámnak (béke reá) kinyilatkozta.

Címkék: