h i r d e t é s

Áder beszólt Trumpnak

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Áder beszólt Trumpnak

2017. június 06. - 18:53

Erkölcsileg elfogadhatatlannak nevezte az Egyesült Államok kilépését a párizsi klímaegyezményből a köztársasági elnök kedden a székesfehérvári Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola diákjainak tartott előadásában. - írja a 24.hu.

Forrás: 24.hu

Áder János ezt azzal indokolta, hogy az ipari forradalom óta az Egyesült Államoknak a legnagyobb a történelmi felelőssége a légkörbe jutó szén-dioxid mennyiségének növekedésében, másrészt Amerika az egy főre eső légszennyezésben is messze mindenkit megelőz.

A döntés

a jövő generációival szembeni tiszteletlenség és felelőtlenség,

hiszen nemcsak az Egyesült Államok következő nemzedékeit, hanem a Föld más részén élőket is súlyosan érinti – tette hozzá.

Az államfő kiemelte, hogy a párizsi megállapodást végre kell hajtani az Egyesült Államok nélkül is, mert nincs más választás,

nincs másik bolygó, ahová átköltözhetnénk.

Trump döntése miatt korábban Orbán is sokkhatás alá került.

24.hu