h i r d e t é s

"Adminisztrációs" hiba miatt nem kapott végül támogatást egy iskola, ahová roma diákok járnak

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

"Adminisztrációs" hiba miatt nem kapott végül támogatást egy iskola, ahová roma diákok járnak

2020. január 29. - 07:23

Az ügyet kivizsgálják, a szabálytalanul felhasznált pénzt visszakéri az önkormányzat.

Fotó: Google Street View

A IX. kerületi önkormányzat testülete még 2019. június 27-én úgy döntött, hogy célzottan három kerületi iskola számára 39 millió forintot ajánl fel. A kerületi szinten soknak számító pénzt arra adták, hogy egy-egy úgynevezett okostantermet alakítsanak ki a Szent-Györgyi Albert, a Kosztolányi és a József Attila Általános Iskolákban. A kivitelező, a UPC iskolakezdésre el is készült, szeptember 12-én pedig levelet küldött az alpolgármesternek, melyben az állt: a Szent-Györgyiben, a Kosztolányiban és Leövey Klára iskolában a digitális tantermek időre elkészültek – írja a 444.hu.

A portál kiemeli: az előterjesztésben, amiről a képviselők szavaztak, illetve a helyi tankerülettel kötött szerződésben is a József Attila iskola szerepelt, de valami útközben félresiklott, és

végül egy másik iskolába jutott el a támogatás.

A cikkben hangsúlyozzák: azon túl, hogy nem vettek figyelembe egy demokratikus döntést, és megszegtek egy állami intézmény és önkormányzat közti szerződést, az is kényes az ügyben, hogy pont azt az iskolát húzták le a tankerület a listáról, amibe köztudottan nagyon sok ferencvárosi roma jár.

A portál szerint a projektért a tankerületi igazgató, dr. Tolnai Marianna felelt, vele kötött szerződést Bácskai János volt polgármester. Tolnai előre megkapta az előterjesztést, amit aprólékosan átnézett, észrevételezett, javított. Az iskolák stimmeltek. Az előterjesztés megszavazását követően a szerződést úgyszintén elküldték Tolnai Mariannak, aki ezt a dokumentumot is átnézte. A József Attila Iskola itt is a helyén volt. Majd a végső, már szignózott szerződésben is a helyes intézmények szerepeltek. De ezt követően a tankerület által kiküldött ajánlatkérőben, ami a kivitelezőhöz, a UPC-hez eljutott, már nem a József Attila iskola szerepel, hanem a Leövey Klára. Így aztán a UPC a megrendelőnek megfelelően ebbe az iskolába építette fel az okostantermet.

Tolnai Marianna 2019. december 16-án

levelet írt Baranyi Krisztina polgármesternek, amiben arra kérte, hogy módosítsák a szerződést, ugyanis adminisztrációs hiba történt, nem vették észre és véletlenül rossz intézmény került a szerződésbe.

A kerületi jegyző, Dombóvári Csaba már kivizsgálta az ügyet, és arra jutott, hogy annyiszor egyeztették a projekt minden részletét, hogy teljesen kizárt az adminisztrációs hiba. Megállapítása szerint súlyos szerződésszegés történt – teszi hozzá a portál.

Baranyi Krisztina a 444-nek azt mondta, hogy elfogadhatatlannak tartja a történteket, az ügyet kivizsgálják és a szabálytalanul felhasznált pénzt visszakéri az önkormányzat. (nepszava.hu)