h i r d e t é s

Adóztatott ingyen ebéd Debrecenben

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Adóztatott ingyen ebéd Debrecenben

2017. november 22. - 17:31

Avagy: káposztát Latinovitsnak! - írja a gepnarancs.hu.

Forrás: gepnarancs.hu

Súlyos döntések előtt áll Debrecen város közgyűlése: mintegy negyven napirendi pont keretében piaci, vásári díjtételek, buszjegyárak, parkolási díjak emeléséről kell határoznia. Ugyanis a jelenlegi „történelmi jelentőségű költségvetés” – ahogy a polgármester szerényen elnevezte – nem nyújt kellő fedezetet néhány váratlan költségnövekedésre.

Itt van mindjárt az Intermodális Központ, amely a tervezett 21 milliárd forinttal szemben, máris 33 milliárdból látszik megvalósíthatónak, miközben a beruházás még el sem kezdődött.

A modern városok programjáért felelős új miniszter – a város korábbi polgármestere, aki már a fémkupakok adótartalmának változásainál felejthetetlen kalkulációs képességekről tett tanúbizonyságot – deklarálta ugyan a váratlan költségnövekedés kormányzati fedezetét, azonban a jólértesültek tudni vélik: a többletfinanszírozás csakis az egyéb önkormányzati támogatás szűkítésével, a lakosság terheinek növelésével teljesíthető.

Forrás: gepnarancs.hu

A közgyűlésen ingatlanok egyszerű eladásánál sokkal kreatívabb ötletek valószínűsíthetők. Tetszetős például az a rendeletmódosítási előterjesztés, amely pártok, egyházak, karitatív szervezetek ételosztási akcióit tervezi megadóztatni, függetlenül attól, hogy szerepelnek-e a Soros-tervben.

Minthogy a rendeletben szereplő ételosztási területfoglalás négyzetméterekre lebontott napi költsége mintegy másfél tányér gulyásleves vagy egy adag töltöttkáposzta árának felel meg, kézenfekvőnek látszik a javaslat, hogy a területfoglalás díját ne költséges adminisztrációval, hanem természetbeni juttatással térítsék meg.

Az ételosztó szervezetnek így alkalmanként csak egy adag töltöttkáposztát kell adózás céljából félretennie az éhezők elől. Az ellenőrzéssel megbízott közterület felügyelők, illetékesek pedig egy adag töltöttkáposzta elfogyasztásával segíthetnének kiegyenlíteni a tartozást. Az eljárás az érintettek cafetéria juttatásának beszámításával enyhítené az önkormányzat bérterheit. Az ételosztó szervezet viszont – ha asztalok használata helyett az állva fogyasztás módszerét választja – akár fél adag töltöttkáposztával is csökkenthetné adóterheit.

Könnyen kiszámítható például, hogy az Intermodális Központ 12 milliárdos költségnövekedését egy karitatív szervezet napi egyetlen adag töltöttkáposzta adókivetéssel már 30 millió nap, illetve 82 ezer év alatt fedezni tudná. Ugyancsak napi egy adag töltöttkáposzta adóval a befejezetlen Latinovits Színház évi tizenegymilliós állagmegőrzési költsége is megtérülne: 2-300 éhező naponta jóllakna, és egy káposzta is megmaradna.

A jövő lehetőségei beláthatatlanok! Elgondolkoztató ugyanis, hogy a pártok, egyházak, civil szervezetek a káposztához rendszeresen mellékelt kenyeret, szalvétát, műanyag evőeszközöket és tányérokat az ételosztás helyszínéhez közeli boltokban vásárolják meg. Újabb ötletként tehát az érintett boltok forgalomnövekedése is megadóztatható lenne. Nem kétséges, hogy az ételosztásra kivetett adó megszavazása mellett további kreatív ötletek is felmerülnek.

gepnarancs.hu