A 2022-es országgyűlési választási kampányban Orbán Viktorék fűt-fát megígértek, és az akkor frissen kitört háborúval riogattak. Na, nem annak negatív gazdasági hatásaival, „csupán” annyival, hogy politikai ellenfeleik odaküldenék a magyar fiatalokat hadakozni.
Idén már több mint 5,6 millió embernek készítette el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a személyi jövedelemadó (szja) bevallási tervezetét, amelyek március 15-től elérhetőek a NAV honlapján - közölte a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-vel.
A vállalkozások több mint 88 százaléka a kata törvény módosítását követően más adózási formára váltott, közülük legtöbben az átalányadózást választották – állapította meg a Magyar Bankholding több mint 200 cég megkérdezésével zajló kutatása.
Egy belföldi utazás tervezésekor az emberek hajlamosak nem számolni az idegenforgalmi adóval, pedig több ezer forintot is spórolhatnak, egy hosszabb nyaralás alatt, ha olyan desztinációt választanak ahol alacsonyabb ez a tétel. 2023-ban sok település döntött úgy, hogy bevezeti az adónemet, és voltak olyanok, amelyek többszörösére emelték a náluk már létező közterhet.
Érdekesen alakult az év vége a benzinkutaknál, hiszen a hiány ellenére, illetve részben azért a decemberi benzinforgalom kimagasló volt. Ugyanakkor a gázolaj esetén már a korábbi évek trendjei érvényesültek. Éves szinten rekordmennyiségben fogyott mindkét üzemanyagtípus. Februárban újabb szankciók jönnek, amelyek a dízel piacán okozhatnak esetleg nehézséget. - írja az mfor.hu
Még a régióban legdrágább osztrák benzinnél és gázolajnál is jóval többe kerülnek a magyar kutaknál kapható üzemanyagok. Ebben szerepet játszik a szakmailag elhibázott korábbi ársapka és a rekordmagas adóterhelés is. Pedig akár kisebb engedménnyel az autósok és az állam is jól járhatna.
A fenyegető rezsiköltség emelkedés miatt a MOK Háziorvosi Csoportja kérdőíves felmérést végzett a kollégáik körében. Mint kiderült, a magyar praxisok többsége nem kap támogatást a rezsiköltségeket illetően az önkormányzatától, sőt, nagy részüknek az iparűzési adót is teljes egészében be kell fizetniük ezen a télen is.
Az uniós pénzekért cserébe a magyar kormány nemcsak az adóelkerülés elleni határozottabb fellépést, hanem több más, az adórendszert érintő változtatást is megígért. Ezek között van az adórendszer egyszerűsítése, több ágazati különadó kivezetése, az adók számának csökkentése, de még a személyi jövedelemadó (szja) szabályai terén is nagy dolgokra készülnek.
A magyar kormány akár már egy adó- nyugdíjreformot is bevállalna mindannak érdekében, hogy hozzáférhessen a Covid-járvány utáni létrehozott helyreállítási alap (RRF) pénzeihez - írja a Népszavára hivatkozva a napi.hu. A cikk háttere a magyar RRF-tervhez készített bizottsági összefoglaló anyagok tartalma.
Utazásonként ezerforintos légiutasadóval rukkolt elő a XVIII. kerületi önkormányzat, amely ugyan a jelenleg érvényes szabályok alapján január 1-jétől valóban bevezethet települési adót, a terv több sebből is vérzik.
Az Európai Unió a dohánytermékek adóztatásának alapvető felülvizsgálatára készül - derül ki egy, a Financial Times birtokába került bizottsági anyagból. Ennek keretében a hagyományos dohánytermékek jövedéki adóterhe látványosan emelkedne, de az új típusú termékek sem menekülnének meg a magasabb sarc elől.
Érdekes részletre bukkant a Portfolio a jegybank szeptember végén megjelentetett inflációs jelentésében, a költségvetési folyamatokat elemző résznél. Ebben ugyanis az MNB közgazdászai bemutatják a KATA-módosítás lehetséges következményeit.
Az elektromos autók terjedése, valamint a belsőégésű motoros társaik bő egy évtized múlva várható teljes kivezetése kapcsán egy gyakori kérdés, hogy miként pótolják majd az államkasszából hiányzó tetemes jövedéki adó és áfakiesést.
A hétfő esti Magyar Közlönyben a kormány kihirdette a rendkívüli sebességgel elfogadott, majd hétfőn Novák Katalin köztársasági elnök által aláírt új katatörvényt. A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE) szerint egy hatalmas hibát vétett a jogalkotó.
A katából kiszorult vállalkozóknak nemcsak a vállalkozásukat és annak adózását kell átgondolni, hanem olyan kapcsolódó költségtényezőket is, mint a bankköltség. Számos kedvezménytől elesnek ugyanis, ha vállalkozási formát váltanak - írja a Biztosdöntés.hu.
A kormány százezreket lehetetlenít el, és dönt nyomorba a kisadózó vállalkozók tételes adójának (kata) módosításával - közölte az MTI-vel kedden a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ).