h i r d e t é s

Sok önkormányzat újabb adókat vezetett be és a létezőket is emelték

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Sok önkormányzat újabb adókat vezetett be és a létezőket is emelték

2023. február 02. - 12:55

Egy belföldi utazás tervezésekor az emberek hajlamosak nem számolni az idegenforgalmi adóval, pedig több ezer forintot is spórolhatnak, egy hosszabb nyaralás alatt, ha olyan desztinációt választanak ahol alacsonyabb ez a tétel. 2023-ban sok település döntött úgy, hogy bevezeti az adónemet, és voltak olyanok, amelyek többszörösére emelték a náluk már létező közterhet.

A kép illusztráció! - Forrás: pixabay.com

Az idegenforgalmi adót a települési önkormányzatok vetik ki a területükön működő szálláshely-szolgáltatókra, akik beszedik a vendégektől és tovább is adják azt. A fizetendő díj a legtöbb településen tételes, vagyis éjszakánként és vendégenként kell megfizetni, de van ahol százalékos a díj mértéke. Utóbbi 4 százalék lehet, előbbi pedig idén nem haladhatja meg a 600 forintot.

PERSZE NEM MINDEN TELEPÜLÉS SZEDI BE EZT AZ ÖSSZEGET, MERT HA ELENYÉSZŐ A TURIZMUS, AKKOR AZ ADMINISZTRÁCIÓ KÖLTSÉGE MAGASABB MINT AZ ADÓBEVÉTEL.

Ráadásul az adó alól mentesülnek többek között a 18 éven aluliak, a helyi üdülők tulajdonosai, a szociális intézmények ápoltjai, a helyben dolgozó vendégmunkások, vagy aki közfeladatot lát el az adott településen.

Sokan várnak ebből extra bevételt

Összesen 40 település döntött úgy 2023-ban, hogy bevezeti ezt az adónemet:

Akasztó: 400 forint

Alsószönök: 400 forint

Ásványráró: 350 forint

Bakonyoszlop: 300 forint

Bakonypéterd: 300 forint

Bakonyszentkirály: 300

Balassagyarmat: 300

Balassagyarmaton - a képviselő-testület jegyzkőnyve szerint - a vendégéjszakák száma 10 ezer fölött van, így mintegy 2 millió forint bevétellel számolnak éves szinten. A városban 2022 végén 8 szállás-szolgáltatással foglalkozó vendéglátóhely volt.

  • Balatonszabadi: 300
  • Budapest, XXIII. kerület: 350 forint
  • Csolnok: 300 forint
  • Drégelypalánk: 350 forint
  • Érsekvadkert: 300 forint
  • Győrzámoly: 400 forint
  • Gyúró: 300 forint
  • Jászladány: 300 forint
  • Kaba: 300 forint
  • Kápolnásnyék: 400 forint
  • Kondorfa: 400 forint
  • Kőrösladány: 450 forint
  • Ligetfalva: 500 forint
  • Ludányhalászi: 300 forint
  • Mindszent: 300 forint
  • Molnári: 300 forint
  • Nagydorog: 300 forint
  • Nagyiván: 400 forint
  • Nagyoroszi: 300 forint
  • Nemesgulács: 500 forint
  • Nemeshany: 400 forint
  • Óhíd: 500 forint
  • Őrtilos: 300 forint
  • Pusztaszemes: 500 forint
  • Répceszemere: 300 forint
  • Répceszentgyörgy: 200 forint
  • Sümegcsehi: 500 forint
  • Szentantalfa: 400 forint
  • Szentjakabfa: 400 forint
  • Tápiószecső: 550 forint
  • Tass: 500 forint
  • Tiszaigar: 400 forint
  • Tiszapüspöki: 300 forint

Rajtuk kívül számos képviselő-testület döntött arról, hogy a korábbi összeget megemeli, vannak egészen extrém esetek is.

  • Mindszentkálla és Tisaderzs 300 százalékkal (négyszeresére) emelte a díjat, immár 400 forintot kell fizetni éjszakánként.

Mindszentkállán a polgármester azt mondta azon a testületi ülésen, amelyen a javaslatot elfogadták, hogy "ha az adót a háromszorosára emelnék, akkor a bevétel is háromszoros lenne". Az egyik képviselő szerint "aki ide akar jönni az fizesse is meg", az alpolgármester pedig arról beszélt, hogy a Káli-medence kulturális lehetőségei nem rosszabbak mint a Balaton-parté".

  • Jásdon 100 forintról 300 forintra nőtt az összeg.
  • Felsőtold és Balatonszentgyörgy egyaránt 150 forintról 400 forintra növelte az idegenforgalmi adót.
  • Kisapátin korábban 200 forintot kellett fizetni, most már 500 forint az adó.

(Portfolio)