“Afrikai-nyitás”

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

“Afrikai-nyitás”

2017. február 16. - 15:21

Az Orbán-kormány fennen hangoztatott “mindenfelényitás, ahová még beengednek” programsorozata keretében az ezért felelősöknek nagy figyelemmel kellene kísérniük a kies Nigériában hozott törvénykezés újdonságait.

Az ottani vezér - Muhammadu Buhari - csakúgy, mint az itteni, legfontosabb céljaként a rendszerszintű korrupció elleni harcot jelölte meg, csak úgy tűnik, ő komolyan is gondolja, hiszen azt találta ki ennek minél hathatósabb elérése érdekében, hogy

“Bárki, aki ellopott közpénz hollétéről tud megfelelő minőségű bizonyítékot szolgáltatni, megkapja a felfedett pénz 5 százalékát.”

Ez a “ besúgósdi” Magyarországon is olimpiai éremmel kecsegtető versenyszám lehetne, hisz eddigi történelmünkből kiderült, hogy nem áll távol tőlünk, magyaroktól - tisztelet a kivételnek - a locsi-fecsi, főleg, ha azzal lejárathatunk valakit.

Ebben az esetben a spicli-hajlam még nemzetgazdasági érdeknek sem kutya, hiszen az elsíbolt 95% mindannyiunk boldogulását szolgálná!

 

Szerző: Márta Anna / Városi Kurir

Címkék: