h i r d e t é s

Áll a bál

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Áll a bál

2023. január 21. - 10:00

Debrecen, a lehetséges új fővárosnak is beharangozott királyi közkedvelt, bajban van! Újabb tetemes hazai pénzáldozattal ezúttal ott épül, ezúttal kínai akkumulátorgyár.

A kép illusztráció! - Forrás: Jason, a névtelen utazó - Blog.hu

Szijjártó agyament és bűnös ötlete, hogy Magyarországot környezetszennyezett világhatalommá teszi (a többi nagy tételben környezetszennyezőnek legalább van annyi esze, hogy másutt környezetszennyez, például nálunk), váratlan helyzetet teremtett.

Hirtelen, és át nem gondolt ötlettel, vagy talán mérőónként (ezt is megeszik a hívek?) az eddig tejben-vajban fürösztött Debrecenre lőcsölik a kínai mamut üzemet, melynek a vagyonukat illegálisan külföldre kimenekíteni akaró kínai tulajdonosai, úgy látszik, nem lógnak ki Szijjártó köztörvényes ügyfelei, mint a maláj lélegeztetőgépes és társai sorából.

Szokás szerint irdatlan összegű magyar előkészítő költségekkel és állami támogatással, meg adókedvezménnyel, szokás szerint beharangozott új munkahelyekkel, melyeket szokás szerint zömmel külföldi munkavállalókkal fognak betölteni, és még fölmarkolják majd a bőkezű munkahelyteremtési támogatásokat is, újabb szörnyszülött születik.

Egy vízben szegény környezetben.

Nem baj! Miután valaki elmagyarázta Orbánnak, hogy ez egy vízigényes vállalkozás, standa pé bejelentették: legfeljebb felduzzasztjuk a Tisza vizét.
Pénzügyileg és környezetvédelmi szempontból is bagatell!

Aztán lehet tönkretenni, mérgezni az ottani talaj-, majd vezetékes vizet, a földet, a levegőt is, mint Gödön! Kivitelező: Mészáros.

A debreceniek tiltakoznak. (Hogy mekkora hányaduk, azt nem tudni.)
Most a második közmeghallgatás fulladt érdemi polémia nélkül botrányba, sőt erőszakba.

Mert hát ebben az országban világos tényközlés helyett sunnyogás, hazudozás, átvágás folyik, a vitakultúra pedig nulla.

Debrecen nagyváros, fontos város! Ezért Göddel, Fóttal, Komárommal, a Fertő-tóval ellentétben, a nagyobb publicitás reményében némely ellenzéki pártok is belendültek: ne, te ne!

Az LMP, a nagy hangú környezetvédő, elég átlátszó módon országos népszavazást akar!
Vagy mérhetetlenül ostobák, vagy valami rosszabb!
Mert akkor az ellenzők megbuknának!

Ebben az országban ki fog kiállni egy másik település védelmében?
A sajátjukért sem!

Lásd Balaton-környék, Fertő-tó, tatai Öreg-tó!
Masszívan a környezetüket leromboló Fideszre szavaztak.

És nem emlékszem rá, hogy a debreceni polgárokat eddig különösebben zavarták, fölháborították volna a más településeket, azok földjét, a vizét, a levegőjét tönkre, élhetetlenné, egészségre károssá tévő hasonló beruházások!

(Toroczkaiék is rögtön rácsaptak a témára, mint éhtyúk a…tudjuk, mire.
Helyi népszavazást akarnak, hogy híveket szerezzenek.
De hát, az mindegy! Ők – szemben az LMP-vel – nyíltan is Orbán szekerét tolják. Hogy rájuk szavaznak ott, vagy Orbánra, majdnem mindegy.)

Debrecen, a koldussá tett ellenzéki többségű városokkal ellentétben milliárdok százait kapta hűsége jutalmául. Köszönték, elfogadták, kitartottak. Most mégis ráfáztak.

Ámbár végül lehet, hogy például Szegedre kerül az a gyár.
Akkor Debrecen megmenekül.

Szegeden is folyik a Tisza, és különben is: dögöljön meg Botka lászló, lehetőleg máma még!

Igaz, ott van Győrszentiván esete is!
Győr nem olyan mértékben elkötelezett, mint a cívis város, de azért mindig hozza a formáját! Nekik is beintettek!

Lehet, hogy Orbán messzibbre tekint, mint Botka személye.
Mert lassan több az új, a világ szemetét hozzánk, a gyarmatra telepítő beruházás, mint a Fidesz-ellenes város.

Akkor pedig, más választása nem lévén: dögöljön meg mindenki!


Kommentelne? Kattintson ide!

h i r d e t é s

Clicky