h i r d e t é s

All about New York... One way to heaven 2.rész

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam

All about New York... One way to heaven 2.rész

2015. május 10. - 11:36
0 komment

 

..Még egy nagyot nyújtózva becses ágyamban, mely oly rég óta ringatott álomba bölcsőként éjjelente, vagy hát épp amikor - ahogyan sikerült,... a tudatom és tudatalattim, egy időben kezdték telepumpálni elmém minden kvadránsát adrenalinnal.

Kicsattantak a szemeim, és úgy pattantam ki belőle, mint valami Magne B6 reklám. Belőttem a legpasszentosabb zenét, ami természetesen a Snap-től a-Power, örök klasszikus.

Na, persze teljes hangerőn, hadat üzenve és egyben derűs, jó reggelt kivánva, ezzel az épp a minap panaszkodó szomszédoknak a hangos zene miatt, akiket persze felvilágosítottam, hogy lenyugodhatnak a p*csába mert holnap cuccolok New Yorkba, majd élvezettel néztem ahogy az álluk koppan a járdán, aztán rácsuktam a kaput a kreténekre!

(KIRÁLY!!! .)... Zene pipa,... a kávé cigi rutin volt soron, miközben fejben cigánykerekeztem elmém összes röppályáján. A pakkom már előre becsomagoltam, minden készen állt az indulásra. Normál esetben legjobb barátom,... nevezzük, mondjuk Ádámnak..., - aki szintén annyira jellemzően passzol a miliőmbe, és karmikus gondolkodásom kialakulásának akaratán kívül is alapékköve (erről majd később), mivel olyannyira különbözünk egymástól minden tekintetben, (úgy szoktam fogalmazni hogy egy dolog közös bennünk hogy mindkettőnknek 1-essel kezdődik a személyi száma) hogy keresve sem találhatnék ennél eltérőbb személyiséget. Nem ugyan azt hallgatjuk, nem ugyan arra bukunk, ő módos, én csóró, tényleg semmi közös kapaszkodó.

Az egyetlen a lelkület és, hogy épp akkor és ott találkoztunk, amikor kellett, és együtt fejlődtünk férfivá, váltunk egymás támaszává,... az ellentétek vonzzák egymást, szokták mondani,...de én úgy gondolom, a titkunk az, hogy soha semmit nem irigyeltünk a másiktól, nem játszott közre a pénz, rivalizálás, féltékenység, irigység, hanem csak örültünk egymásnak megértésben, vegytiszta önzetlen barátságban.

Ami miatt rettenetesen szerencsésnek érzem magam, azaz mindketten. Valóban ritka az ilyen eredendően tiszta kötődés, amit nem is szükséges naponta táplálni, csak van. Minden korábbi alkalommal, mikor külföldre indultam, ő volt az utolsó arc, amit láthattam távozva, ami mindig igen jó lelki támasznak bizonyult az elrugaszkodás perceiben! És ugyan mindvégig mellettem állt, és hitt benne, hogy eljutok egyszer ide, minden olyan búcsú bulin is, amikor azt hittem, hogy na, most akkor most már indulhatok vágyott álom otthonkáprázatomba, bakot tartott lélekben és szilárd, mégis gyengéd támogatásával állt mellettem akkor is, mikor kudarcba fulladt és elbukott az ügy, valami olyan okból, amit nem irányíthattam.

Ezúttal viszont, mikor végül valóban a start mezőre léphettem, az történt hogy, idézem.."A kocsimban beszart a turbónyomás-szabályzó szelep és szervízben rohad"...szitu vétózta meg a nagy utolsó közös diadalmenetet. Helyette unokafivérem vállalta a szerepet, hogy életvonalam itteni végét célállomáshoz juttassa és becsatlakoztasson a jövőbe induló terminálba.

Volt még pár órám az érkezéséig, így hát megragadtam az alkalmat és elbúcsúztam otthonom szintereitől, tárgyaitól, keserédes sétát téve a múltban, örömökben-fájdalmakban. Komolyság ült a pillanatra, édes, nehéz komolyság. Lomhán, szinte lebegve hagytam el szobám, s ereszkedtem le a lépcsőn az emeletről, lelki szemeim előtt cikázva vágóképekként az elmúlt idők eseményei e falak közt.

Az üres lakás telis tele lett nevetéssel, könnyekkel,emberekkel, akik már csak bennem élnek tán, szívbéli örömökkel és tüskékkel, melyeket túl hosszan öleltem mindeddig magamhoz, s míg ugyan élőnek tetsző emlékképek egyben, mégis távoli visszhanggá csendesült mementók ezek immár. Evezve köztük, mint a víztükörre hullott virágszirmok közt, zárom magam mögött lelkem kapuit. A lépcsőről a nappaliba lépve, önkéntelenül is ismét azt képzelem, mint már annyiszor és oly rég óta, hogy a fordulóhoz érve, a konyhában ott ül a széken, a sarokban édesanyám és egy cigivel vár, hogy beszélgessünk, mint régen.

Most is egy percre megállok az ajtóban, hagyva magam ebben az édes kínzó illúzióban, s új élményt álmodom vele, mintha ott lenne, egy új percet lopva magamnak-nekünk a haláltól. Butaság talán hazudnom magamnak, de a gyermeki szív, akit ilyen anya nevelt-szeretett, sosem árvul el, s mindig magában őrzi őt.

Kitartom a percet, mint egy tánclépést,  amíg bátorságot gyűjtök, hogy kilépjek a képzeletemből és felnyársaljon a való!... Nincs ott!...már nagyon régen nem vár rám!...nem becéz,...nem szid,...nem simogat,...nem ölel,...nem büszke rám és nem csalódik bennem... többé.

Gyenge vagyok időzni ebben tovább, s kisétálok a kertbe. Körbe vesz a napsütés, egy új holnap ígérete, pólusaim habzsolják a fényt...elengedem szellemeim. Lekuporodva tavacskám mellé az aranyhalak ficánkolását figyelve,visszaidézem a sziv igéreteit amik beteljesültek amik csalódást hoztak és amik kimondatlanok maradtak egykor és a közelmúltban.

Ahogy ültünk a partján, az el nem hangzott szavakra, és amik elhangzottak, mikor néha a csend beszélt helyettünk, s egy pár apró szó öntudatlan reményeket téphetett szét, mikor önhitten áradozva utamról nem bízva mélységeiben, felém és önvédelemből hidegen jelentettem ki hogy ..."szabad szívvel távozom"...., s az addig kimért, erős tekintet megszelídült. Ebből a halk kérdéséből:... "szabad szívvel?.."  jöttem rá, mennyit jelentek neki, hogy a félelmünk vakká tett,... talán hibáztam, és hogy már késő. De arra is, hogy ez nem a történet vége, hanem a kezdete. Mert végre látjuk egymást, de tudtam mennem kell, hogy most előszőr önzőnek kell lennem, még ha tudtam is, miről mondok le, bár csak abban a percben értettem meg, engedte látnom.

Csókolni vágytam, magamhoz vonni, megnyugtatni, mert csak én értem őt, s lelkünk egymásban virágzik. Mégis mozdulatlan maradtam, s saját hideg maszkját magamra öltve, némán hagytam elillanni a pillanatot, miközben e sorokkal adtam magamnak feloldozást érte magamban..."Majd egyszer ez az örvény szétszakad. És mindegy lesz, mi volt az áldozat! A próba véget ér, S az örök vágyakért, A büntetés lejár"... - Sikerrel


 

Kommentek

h i r d e t é s