Andor László, a Millenium Intézet tanácsadó testületének elnöke a nepszava.hu-nak adott interjút.

Az Európai Uniónak nem lehet az a szándéka, hogy Magyarország kisodródjon a közösségből – állítja a volt uniós biztos.

– Ön egy rövid időre megjelent a magyarországi közéletben. Az azóta lemondott szocialista miniszterelnök-jelölt, Botka László felkérte, hogy segítse a munkáját. Milyen feladattal bízta meg?

– Többször konzultáltunk arról, hogyan lehetne az Európai Unió szociális pillérére támaszkodva megerősíteni a jóléti rendszert Magyarországon.

– Szó volt arról, hogy esetleg pozíciót is kap Botka csapatában?

– Az én közreműködésem nem pozíciókról szólt, hanem programról.

– Ha már a szociális pillért említette: a magyar kormány ezt a brüsszeli kezdeményezést annyira veszélyesnek tartja, hogy még nemzeti konzultációt is rendezett róla. A Fidesz szerint az unió ezen a téren is lopakodva próbál hatásköröket elvonni a nemzetállamoktól. Így van?

– A gazdasági válságot sok ország megsínylette, különösen Dél-Európában. Mivel az Európai Unió célja a kezdetektől fogva a gazdasági és szociális kohézió megteremtése, ha bármelyik meggyengül, az intézmények kötelessége megvizsgálni, hogyan lehet a helyzeten segíteni. Erről szól az európai szociális pillér nevű kezdeményezés: hogyan lehet a felzárkózást segíteni, és a divergenciát megakadályozni. Szerintem például az eurózónában létre lehet hozni munkanélküli biztosítást, ami besegít recesszió idején, és garantálja, hogy ne a legrosszabb helyzetben lévő munkavállalók húzzák a legrövidebbet. Ez nem veszély, hanem éppenséggel segítség lenne egy olyan országnak, mint Magyarország. Persze ha az EU többlettámogatást helyezne kilátásba, akkor feltételeket is szabhatna, például elvárhatná, hogy a munkanélküli segély legalább hat hónapig járjon. Aki antiszociális politikát folytat, annak ez biztosan nem tetszik.

– Ön az eurózóna szociális pilléréről beszél. De mi nem vagyunk része az eurózónának, ránk ez nem vonatkozna.

– Ha valamilyen eszközt vagy intézkedést bevezet az eurózóna, azt meg kell nyitni a közös valutát nem használó országok előtt is. Ez történt a bankunió esetében is, de említhetném az eurózóna költségvetési szabályait is, amelyek azokra is vonatkoznak, akik még nemzeti valutát használnak.

– Az Európa jövőjét taglaló javaslatokból úgy tűnik, hogy az unió egysége úgy őrizhető meg, ha minden tagállam bevezeti az eurót. Ön szerint is ez a jó irány?

– Jean-Claude Juncker bizottsági elnök az unió helyzetéről szóló beszédében sürgette a valutaunióból még kimaradó országok csatlakozását. Ez kétségtelenül arra irányuló szándék, hogy egyesítsük újra Európát, és vonjuk le a Brexit tanulságait. Nagy-Britannia korábban sok közös politikából ki akart maradni, politikai vezetői folyamatosan arról beszéltek, hogy az úgynevezett opt-out milyen előnyös a szigetország számára. A Brexit tanulsága, hogy egy tagállam még akkor is kisodródhat az EU-ból, ha a vezető politikusai bent szeretnék tartani. A brit kormányzat nem akarta, hogy a szigetország kilépjen az EU-ból, de annyira az euroszkeptikus beszédmód foglyává vált, hogy képtelen volt elérni a célját. Ha viszont egy ország tagja a schengeni határőrizeti rendszernek, és tagja az eurózónának is, akkor csökken a kockázata, hogy felelőtlen magatartás következtében egyszer csak a közösségen kívül találja magát.

– Magyarországnak tehát több szempontból is megérné bevezetni az eurót?

– Természetesen meg kell vizsgálni azt is, hogy a lépés gazdaságilag mit jelentene. Ez nemcsak politikai hovatartozás kérdése. Tény, hogy az euró eddig nem teljesített jól. A valutauniónak nagyon sok megoldatlan problémája van; fiskális, kockázatmegosztó eszközökkel kellene hosszú távra stabilizálni. De azért van haladás is: a bankunió két pillére már áll. Azt is elmondhatjuk, hogy a környezetünkben lévő, hozzánk hasonló országok – Szlovákia, Szlovénia – összességében jól jártak a közös pénzzel. Szlovákia esetében például az euró bevezetése bizalomépítő lépés is volt, mert Vladimír Meciar kormányzása alatt az ország politikai okok miatt lényegében a perifériára szorult. Az euró része volt egy stratégiának, amivel északi szomszédunk meg tudta fordítani a kedvezőtlen nemzetközi megítélését.

– Mi a véleménye arról, hogy az EU külön pénzalappal segítené az eurózónához való csatlakozásunkat?

– Gondolatnak nem rossz. De még nem látjuk a részleteket. Fontos hangsúlyozni, hogy az új támogatási eszköz nem vonhat el forrásokat a kohéziós alapokból.

– A fejlesztési források egyébként is csökkenhetnek, legalábbis ezzel riogatnak a Brexitre mutogató szakértők.

– Valóban keletkezik egy hiány, de ezt nem kell tétlenül nézni. A brit kilépés egyik fontos következménye lehet, hogy megszűnik az úgynevezett költségvetési visszatérítések rendszere, amit jelenleg egyes nettó befizetők élveznek. A britek távozása miatt keletkező hiány ezzel megfeleződik. Másrészt, az EU-nak lassan el kell szánnia magát arra, hogy saját bevételi forrásokat teremtsen. A történet elején vagyunk. Nagyok az elvárások, sok a közös feladat, újak is jönnek, és minden kiadási tételnek megvan a maga többsége a tagállamok között. Szerintem viszonylag keveset lehet majd lefaragni a közös költségvetésből.

– Azzal is riogatnak bennünket, hogy 2020 után politikai feltételekhez, például a jogállam tiszteletben tartásához köthetik az uniós pénzek kifizetését. Ön egyetértene ilyen szankciókkal?

– Szerintem emögött jó szándék áll, csak a gyakorlatban nehéz elképzelni. Gondolja át, milyen sokáig tart az EU különböző intézményeinek kimondaniuk azt, hogy egyik vagy másik tagállamban meggyengült a jogállamiság! Ráadásul a politikai megfontolások át- meg átszövik ezeket az ítéleteket. A közösségi intézmények nem fogják külső szereplőkre – például a Velencei Bizottságra – hagyni, hogy az unió nevében nyilatkozzanak. Nehéz feketén-fehéren, és főleg gyorsan kimutatni, hogy a demokráciát, a jogállamot rendszerszintű sérelem érte. Egy ilyen feltételesség súlytalanná válhat.

– Sokan felróják Brüsszelnek, hogy tétlenül nézi a közösségi források elherdálását, nem lép fel a korrupció, a visszaélések ellen. Ezen a téren várható szigorítás?

– Magyarországnak jobban kellene bánnia az uniós pénzekkel. Az EU-nak pedig fel kellene ismernie, hogy az utólagos ellenőrzés, az utólag kiszabott pénzbírság nem hatékony eszköz a szabálytalanságok megfékezésére. Másféle finanszírozási módszereket kell kitalálni, amelyekkel megelőzhetővé válna, hogy a források felhasználása összefonódjon a belpolitikai “tápláléklánccal”.

– Magyarországnak sok vitája van az Európai Bizottsággal. A magyar kormány nyíltan uszít Brüsszel ellen és nem mutat megértést egy sor közös kihívással szemben. Mi az unió szándéka velünk: hagyja, hogy kisodródjunk, vagy visszaráncigál minket a közös útra?

– Úgy látom, minden erőfeszítés arra irányul, hogy Magyarország ne sodródjon ki az integrációból. Az intézmények nagyon türelmesek; mindig törekednek arra, hogy vitás ügyekben fönnmaradjon a párbeszéd. De ne gondoljuk azt, hogy az alapvető magyar problémákat ők akarják és fogják megoldani. A magyar problémákat Magyarországon kell megoldani.

– Ezek szerint nem fenyeget a veszély, hogy az Európai Unió perifériájára szorulunk?

– A periféria fogalmát többféleképpen lehet értelmezni. Az unió egy olyan gazdasági térség, amelyben léteznek belső egyensúlytalanságok. Sem a déli, sem a keleti tagállamok nem annyira hatékonyak és stabilak, mint a kontinentális centrum és Észak-Európa országai. A gazdasági egyensúlytalanságot hosszú munkával le lehet küzdeni. Ennek egyik eszköze a kohéziós politika, amit egyes országok jól használnak, mások nem annyira. Ha viszont politikai perifériáról beszélünk, akkor azt válaszolom, hogy az unió vezetésének sohasem lehet a szándéka ilyen létrehozása. Az EU minden létező kezdeményezése azt célozza, hogy a tagországok együtt vegyenek részt ezekben. Esetenként ki lehet maradni együttműködésekből, ennek Nagy-Britannia mutatta be a magasiskoláját. De az a szigetország önkéntes lépése volt, nem az EU kényszerítette ki. Jól látszik az unió helyzetéről elmondott Juncker-beszédből is, hogy az Európai Bizottság most is az egység megőrzésére törekszik.

– Egy dolog, hogy mit akar a Bizottság, más, hogy mit akarnak a tagállamok, amelyekben erősödnek a populista, nacionalista erők. Ezek milyen irányba tolhatják az integrációt?

– Nem lehet csodálkozni azon, hogy egy hosszú válság után új politikai pártok jelennek meg, amelyek vonzzák a kiábrándult választókat. De ez nem új jelenség. Amikor a 2014-es európai parlamenti választásokon nagyobb arányban kerültek a nacionalista, populista és szélsőséges erők a képviselő-testületbe, akkor az uniós intézmények úgy döntöttek, hogy visszavesznek a lendületből. Attól tartottak, hogy ha nagyon erőltetik az európai integráció további lépéseit, megerősödnek a nacionalisták. Szerintem ez hiba volt. Egy sor probléma megoldatlan maradt. Most jutottak el oda, hogy nem hátrálni kell, hanem előremenni és megkeresni, hol kell végigfuttatni a javítóprogramot. Még akkor is, ha első körben az valakiknek nem fog tetszeni.

Szerző: Halmai Katalin (Brüsszel) / nepszava.hu / milleniumintezet.hu