Az ételosztás kezdete előtt jó félórával már sokan álltak a sorban, a várakozók száma egyre nőtt. Sok embertársunkat már jó ismerősként köszöntöttünk, hisz' minden alkalommal találkoztunk eddig velük. Egykor, több mint hat éve az első ételosztásokat az utcán élőknek hirdettük meg, ma már ők vannak kevesebben. A hosszú sorban a hajléktalan honfitársaink mellett nagyon sok az egykor jobb napokat látott kisnyugdíjas, közmunkából tengődő felebarátunk. Sokan rokkantsági nyugdíjból vegetálnak, és mind többen jönnek olyanok, akik élete az utóbbi években került lejtőre, eladósodtak, nyögik a devizahitelt. 

Szomorúan látjuk, hogy egyre több a kisgyermekes család, akik hétvégén csak így tudnak meleg ételt biztosítani gyermekeiknek. Összeszorul a szívünk, amikor szomorú szemű kisgyermeket látunk, aki fogja szülei kezét, s várja, hogy töltött káposztát ehessen. Nem felejthetjük el azt a három év körüli kisfiút, aki ma édesanyjával jött az ételosztásra. Míg a kis edénykébe került az ennivaló, a kisgyermek síró hangon mondta: "anya éhes vagyok". Ilyenkor mindig rádöbbenünk, hogy milyen jó érzés, hogy segíthetünk, és - ha kis időre is- örömet tudunk a társadalom elesettjeinek szerezni.

 Nekünk nincs jogunk ítélkezni, senkitől sem kérdezzük meg, miért áll a sorban, hiszen aki eljut eddig, annak jó oka lehet rá. Mi tesszük, ami emberségünkből telik. A sorban állók tudják, hogy minden hónap utolsó vasárnapján számíthatnak ránk. Ha esik, ha fúj, mi akkor is ott vagyunk hó végén  a Petőfi téren, jó szívvel, szeretettel várjuk azokat a felebarátainkat, akik nem az élet napos oldalán élnek. 

Az ételosztás ideje alatt  folyamatosan jöttek az emberek, hiszen az éhes ember örül annak, hogy hétvégén legalább egyszer meleg ételhez jut. Az ételosztás végére mintegy 150 adag töltött káposztát osztottunk ki. 

Tisztában vagyunk azzal, hogy amit teszünk, az nem szünteti meg a nyomort, a kilátástalanságot. Szeretnénk, ha példánkat sokan követnék, és mind többen lennének, akik segítő kezet nyújtanak azoknak a magyar embereknek, akik önerőből már képtelenek sorsukon változtatni.

Hisszük, amit XVI. Benedek pápa mondott: "Az Egyház és a társadalom kincsei a szegények. A testvéreink ők is. Egy társadalom emberiességnek legfőbb mércéje az, hogy hogyan bánik a szegénnyel, az időssel, a beteggel, a gyöngével." 

A költségeket-mint mindig—most is magánemberek adományaiból finanszíroztuk. A kis közösség tagjai, anyagi lehetőségei figyelembevételével, munkával, és /vagy/ pár ezer forinttal járul hozzá a kiadásokhoz.

Hívunk mindenkit, aki segíteni szeretne, két kézzel, vagy anyagi támogatással. Legközelebb, október 28-án várjuk a rossz anyagi körülmények között élő embertársainkat meleg étellel és felebaráti szeretettel.

Aki szeretne bármilyen módon hozzájárulni a rászorultak megvendégeléséhez, hétfőtől-péntekig 9 és 16 óra között az alábbi telefonszámon jelezheti: 52/ 476 405. Átutalással: Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete számlaszáma : Polgári Bank ZRT 612 00261-11059802.

Tukoráné Kádár Ibolya
az egyesület elnöke