"Az ország felértékeléséhez meg kell őrizni az etnikai homogenitást, mert a túl nagy keveredés bajjal jár, ugyanígy fontos a kulturális egyszínűség…"

(Orbán Viktor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara évnyitóján - részlet az MTI tudósításából)

Hova jutott, mekkora utat tett meg, a Hősök tere egykor volt,- meglehet igaz sem volt - fiatalembere. Eltűnt az egykori lázadó, a talán sohasem volt demokrata; meggyepesedett, hatalommániás "öregúr" lett belőle, aki valószínűleg már nem is emlékszik a valaha volt hosszú hajú, szakállas önmagára. Ma már olyan, mint egy, a tévedhetetlenség pózában tetszelgő keleti despota, aki talán titkon, az ország "spirituális" vezetőjének a szerepére vágyik. Ehhez szükséges "kellékekről" - közpénzek milliárdjaiból - már gondoskodott. Oda kívánkozik , a királyok egykori lakhelyére, számára -a jogszabályok semmibevételével - kialakított erkélyre, ahonnan,-netán a koronával a háta mögött - tekinthet le a földi halandókra.

Úgy gondolja mindent megengedhet magának: szava a törvény, kinyilatkoztat, ellenvéleményt nem ismer, nem is tűr. Még nem maga az állam, de halad afelé, eléggé magabiztosan. A békét, a nyugalmat nem ismeri, harcra, "háborúra" vágyik, ha "ellenség" nincs a láthatáron, gondoskodik róla. Csapatai állandóan harcban állnak. Ki tudja, álmaiban lehet, Napóleonnak képzeli magát.

A kamarai beszédének idézett mondata, sötét időket idéz. Vajon mikor mondott Európában utoljára ilyen gátlástanul nacionalista, kirekesztő mondatot, egy ország első számú vezetője? Ha jók a történelmi ismereteim, akkor a nemzeti szocializmus időszakában, a 40'-es évek első felében lehetett ilyen szöveget hallani. A végeredményt ismerjük. Tessék csak Auschwitzra, Dachaura, vagy Treblinkára gondolni. Gondolom sokunk gyomra összerándult, amikor elolvastuk, többek között ezt a mondatot. A vészkorszak túlélői közül még vannak akik itt élnek közöttünk, ők tudják, hova vezethet ha "ordas eszmék" uralkodnak a józan ész felett.

József Attilához fordultam segítségért. Persze tudom, a mai hatalom József Attilát valószínűleg nem olvas, az ő olvasmányélményeik, Nyírő Józsefhez, esetleg Tormay Cécile-hez köthetők. A Nemzeti Sportról már nem is beszélve. A költő válasza:

"Anyám kún volt, az apám félig székely,
félig román, vagy tán egészen az.
Anyám szájából édes volt az étel,
apám szájából szép volt az igaz.
Mikor mozdulok, ők ölelik egymást.
Elszomorodom néha emiatt -
ez az elmulás. Ebből vagyok. "Meglásd,
ha majd nem leszünk!..." - megszólítanak."

/József Attila: A Dunánál/

A vers üzenete világos. Őseink között sokféle náció található, nem vagyunk "tiszta vérű" magyarok, családfánk valószínűleg nem Árpád törzsétől vezethető vissza . Kultúránk is ezerszínű. Ez a sokféleség ott van a testünkben, a lelkünkben, gondolatainkban, a szívünkben. De egyek is vagyunk. Ez a föld az otthonunk, itt születtünk, szeretjük a magyar föld illatát, a mezők virágait, a fákat, a madarakat. Eszmélésünk első pillanataiban itt mondtuk először - magyarul -, hogy anya, apa. Magyarország a közös hazánk. Hazafiak vagyunk, Európában. Büszkék vagyunk magyarságunkra, őseink örökségére, hagyományainkra, de egyben nyitottak, befogadók is vagyunk más népek értékeire, kultúrájára. Mert az életünk csak így lehet teljes. És ezt, nem veheti el tőlünk még egy valamikori Bibó kollégista sem.

Budácsik Lajos