
Vadnyúl okozta baleset sérültjei mellett, a segítségnyújtás szándékával leparkoló gépkocsivezetőt ütött el egy autós még március 9-én este.
Szombaton délelőtt megnyitott a 3. Székesfehérvári Utazás Kiállítás és Vásár a Hiemer-házban.
Adományosztással egybekötött húsvéti kulturális programot szervezett szombaton délután az Ifjúság a Jövő Családjaiért Kulturális és Közhasznú Egyesület a Felsővárosi Közösségi Házban, ahol a gyerekeknek Andi bohóc műsorával kedveskedtek és koncerrtel is várták a családokat.

A 2016-os év lehet minden idők legaktívabb szezonja az autóversenyek elitkategóriájában.

Több kérdést is érdemes lehet tisztázni a Quaestor kötvénykibocsátásával és a rendszer bedőlésével kapcsolatban.

A földpályázaton vesztes hortobágyi gazdák nem a szűken vett nemzeti parkban legeltettek, ennek dacára a velük számháborúba keveredő szaktárca csak a nemzeti park kategóriába tartozó területek juhállományát adta meg.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma márciusban nettó 790 millió forintos keretösszegű megbízást adott Fellegi Tamás cégének.

Szombat délelőtt fél kilenckor vitték a Budapesti Központi Kerületi Bíróságra Tarsoly Csabát, a Quaestor tulajdonosát, ám mégsem döntött ma a bíróság az előzetes letartóztatásáról.

A most hétvégén már hetedszer megrendezett Retro video- és kvarcjáték kiállítást (ReGamEx) láttam már nem egyszer, nem kétszer, mégis újranézem párévente, ugyanazért, amiért kis idő elmúltával újra kell nézni a Ponyvaregényt vagy újrahallgatni a Metallica fekete album előtti dolgait.

Megkezdődik a nyári időszámítás: vasárnap hajnali 2-kor 3 órára kell az órákat átállítani, emiatt változik a közösségi közlekedés menetrendje is.

A Jobbik elnöke a Magyar Nemzetnek adott interjúban úgy vélte, hogy 2018-ban pártja váltja majd le a Fideszt.

Riskó Géza 12 millió forintért ad tanácsot Szabó László Zsoltnak, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatójának a nyáron induló M4 Sport tévécsatorna kialakítására – értesült a Népszabadság.

A kormánypárti politikusok között is akad, aki a Quaestor-ügyről azt mondta lapunknak: „valami nem stimmel”.