Érettségi van. Nincs?

Még múlt ősszel került szerkesztőségünkhöz az egyik, azóta képviselővé avanzsált önkormányzati jelölt érettségijének másolata – mi pedig egy súlyos problémát véltünk felfedezni a dokumentumban.

Még múlt ősszel került szerkesztőségünkhöz az egyik, azóta képviselővé avanzsált önkormányzati jelölt érettségijének másolata – mi pedig egy súlyos problémát véltünk felfedezni a dokumentumban.

Húszéves a hírhedt székházügy. Mint a Népszabadság írta, az ügy 1993. május végi kipattanása után már csak a kivételes képzelőerővel megáldottak gondolhatták azt, hogy a Fidesz a tiszta és romlatlan nemzedéket képviseli a politikában.

Első fokon megnyerte Kis János azt a pert, amelyet Polt Péter indított ellene, mert a filozófus azt írta róla az ÉS-ben, hogy nem pártatlan. Kis János közleménye.

Két hét múlva időközi országgyűlési választás lesz a tapolcai körzetben. Szombaton Ajkát szállták meg a kampányoló jelöltek.
Menekülnek a Győri ETO alkalmazottai. Ökrös András ügyvezető után az edzői stáb román tagjai is felmondtak, Vasile Miriuta vezetőedző azonban kitart.

Világszínvonalú éttermeink már vannak, most már csak megfelelő magyar alapanyagok lennének szükségesek ahhoz, hogy séfjeiknek ne Bécsből, Párizsból vagy Litvániából kelljen rendelniük a legalapvetőbb hozzávalókat is.

Az LMP hétfőn törvényjavaslatot nyújt be annak érdekében, hogy azon hivatalos személyek - köztük akár kormánytagok - vagyonát is zárolni lehessen, akik tudtak arról, hogy Quaestor bedőlni készül, mégsem értesítették a hatóságokat - mondta Schiffer András, az LMP társelnöke.

A Quaestor-károsultak az államtól várnak megmentést. Ebédidőben tartottak demonstrációt vasárnap a Quaestor-károsultak a debreceni belvárosban.

Kezdjük egy bátor vallomással: megveszekedetten szeretem olvasni Szőcs Géza nyilatkozatait. A verseivel bajban vagyok, zavar az is, amit a szakmaiság farsangi jelmezébe bújva csinál, de az interjúiban nem tudok csalódni.

Jóka egy magyar többségű szlovákiai falu a galántai járásban. A helyi katolikus templomban egy 35 éves ápolónő az orgonista, és a nő egyre közelebb került a helyi paphoz.

A Föld körberepülésére tett kísérlet közben Ecuadorban lezuhant és életét vesztette egy svájci pilóta - közölte a helyi polgári légügyi hatóság (DGCA).

Tízezrek vonultak fel szombaton ismét Róma központjában, tiltakozva Matteo Renzi miniszterelnök munkaügyi reformja ellen.

Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere a folyamatos akciókra és a vasárnapi nyitva tartásra is felhívta a figyelmet a Facebook-oldalán - jelentette az Origo.

Az amerikai gyógyszer-engedélyeztetési hatóság, az FDA egyhangú döntéssel zöld utat adott egy új gyógyszernek: az ATX-101 a toka eltüntetésében segít majd.