
Az ombudsman szerint nem sérti az emberi méltóságot a települési adó kivethetősége, ezért ez ügyben nem is fordul az Alkotmánybírósághoz.
.jpg)
Az Országgyűlés vállalkozásfejlesztési bizottsága levette hétfői ülésének napirendjéről Matolcsy György és Szijjártó Péter meghallgatását.

A Demokratikus Koalíció hiányosnak tartja a Fidesz vagyonzárolási javaslatát.

A vagyonnyilatkozatában szereplő adatok valódiságát hangsúlyozta Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester, aki ezzel Lázár János egy nyilatkozatára reagált.

"Clapton az Isten" - hirdette Londonban egy graffiti, és kétségtelen, a rocktörténelem egyik legfontosabb zenészéről beszélünk. Ma 70 éves.

Megválasztása esetén a keményen dolgozó embereket képviseli majd a parlamentben Fenyvesi Zoltán, a Fidesz-KDNP jelöltje a közelgő tapolcai időközi országgyűlési választáson.

Az Európai Bizottság bíróság elé idézi Magyarországot, mert nem ültette át saját joggyakorlatába az energiahatékonysági irányelvet.

A napokban Újszászon, egy héttel előtte pedig Zagyvarékason rendezte meg éves gyermekvédelmi tanácskozását az SZKTT Zagyva menti Integrált Központ Gyermekjóléti szolgálata.

Semjén Zsolt és Latorcai János Vietnamban van. A miniszterelnök-helyettes és az Országgyűlés alelnöke március 27. és április 1. között a Hanoiban megrendezett Interparlamentáris Unió 132. közgyűlésére látogatott el.
Ön is az elszámolási levelére vár bankjától? Akkor jó, ha képbe kerül! Ebben segítünk.

Négy településen tartottak vasárnap időközi polgármester-választást.

Újabb rendőrségi feljelentés és nyomozás-elrendelés Siófokon: a polgármester ezúttal egy 2011-es amerikai úttal kapcsolatban fordult a nyomozó hatósághoz.