h i r d e t é s

Quaestor - Levették a napirendről a vállalkozásfejlesztési bizottságban Matolcsy és Szijjártó meghallgatását

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Quaestor - Levették a napirendről a vállalkozásfejlesztési bizottságban Matolcsy és Szijjártó meghallgatását

2015. március 30. - 14:08
0 komment

Az Országgyűlés vállalkozásfejlesztési bizottsága levette hétfői ülésének napirendjéről Matolcsy György és Szijjártó Péter meghallgatását.

A kormánypárti képviselők 6 nem és az ellenzéki honatyák 4 igen szavazata mellett a testület úgy döntött, leveszi a napirendről azt a pontot, amelyet eredetileg a brókerbotrányban érintett vállalkozások és a hozzájuk kapcsolódó üzleti körök és személyek feltérképezése címmel hirdettek meg.
Ennek a pontnak a megtárgyalására hívta meg a testület Matolcsy György jegybankelnököt és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, akik végül nem jelentek meg a bizottsági ülésen.

Volner János (Jobbik), a bizottság elnöke a testület ülését követő sajtótájékoztatóján kiemelte: hiába várták Matolcsy Györgyöt és Szijjártó Pétert, a Magyar Nemzeti Bank elnöke és a külgazdasági és külügyminiszter is meghívást kaptak a bizottsági ülésre, hogy számoljanak be arról, éveken keresztül miért nem ellenőrizték a csaló brókercégeket, illetve hogyan fordulhatott az elő, hogy a külügyminisztérium az adófizetők pénzét a csaló brókercégekre bízta.

Kiemelte: 2010-ben már el lehetett volna számoltatni a Quaestort azért, mert még a szocialista kormányok alatt 16,9 milliárd forint állami kezességvállalást nyújtottak a cégnek, de az ezzel kapcsolatos feljelentést a Fidesz a kormányzati ciklusának első évében eltussolta. 

Rámutatott: a Fidesznek és az MSZP-nek el kell számolnia arról, hogy az általuk kötött "Quaestor-koalíció" miért próbálja folyamatosan a bankárok felelősségét eltitkolni, és a 2003 óta húzódó Kulcsár-ügyben sem történt meg az elszámoltatás, mind a mai napig nincs első fokú ítélet sem ebben az ügyben. A nagyhalak eddig mindig megúszták a brókerbotrányokat, a pénz soha nem került elő, a Fidesz és az MSZP a saját kormányzati ciklusaik alatt ezeket a csalási törekvéseket minden egyes alkalommal kiszolgálták - hangoztatta a Jobbikos politikus.

Varga László (MSZP), a bizottság alelnöke elmondta: az MSZP frakciója nevében is felháborítónak tartják, hogy sem Matolcsy György, sem Szijjártó Péter nem jelent meg a bizottsági ülésen, pedig lehetőségük lett volna tisztázni a szerepüket az elmúlt hetek történéseiben. Varga László kiemelte: ebben az ügyben fideszes politikusok azok, "akik számos képen együtt mutatkoztak a Quaestor elnök-vezérigazgatójával, és több száz milliárd forintnyi pénz tűnt el, számos magánszemély pénze van veszélyben ma Magyarországon a Quaestor-ügyben" - emelte ki. Rámutatott: a Magyar Szocialista Párt volt az egyetlen, amely a Quaestor-károsultak előtt megnyitotta országszerte az irodáit. 

Varga László úgy vélte: hetek óta nem történik semmi, a Fidesz részéről egy politikai akció zajlik, az MSZP haladéktalanul azt követeli, hogy az ország nyilvánossága tudja meg a teljes igazságot az ügyben, és kártalanítsák az érintetteket.

 

MTI (Fotó: hir24.hu)