A Nagy-sóstó egykor akár 300 méter mély is volt, és nagyjából 32 000 négyzetkilométert ölelt fel, ma azonban többnyire egy kiszáradt pusztaságra hasonlít. Így amikor az élet jelei hirtelen felbukkantak a kiszáradó öbölben, a tudósok zavarba jöttek.

Az elmúlt években náddal borított halmok jelentek meg a tó délkeleti partjánál. Ezeknek a sűrű növényzettel borított oázisoknak elegendő édesvizet kell kapniuk a növényzet fenntartásához, de a szakértők nem voltak biztosak benne, hogy honnan származik ez az erőforrás. A Utah-i Egyetem kutatói azon dolgoznak, hogy a rejtély végére járjanak, fokozatosan feltárva egy felszín alatti vízelvezető rendszert, amely friss talajvizet pumpál a tóba és a környező vizes élőhelyekbe.

Úgy tűnik, „egy olyan vízkészletből származik, amely a jövőben hasznos lehet, de meg kell értenünk, és nem szabad túlzottan kiaknáznunk a vizes élőhelyek kárára” – mondta William Johnson társkutató, a U of U geológia és geofizika professzora egy egyetemi közleményben .

Egyre súlyosbodó környezeti válság

A kutatások szerint a túlzott kiaknázás a Nagy-sóstó hanyatlásának egyik fő oka . Az emberek egyre inkább elterelték az édesvizet a tápláló folyókból mezőgazdasági és kommunális felhasználásra. Mivel az éghajlatváltozás súlyosbította a párolgást ebben a napsütötte régióban, a tó terheléses mellékfolyói nehezen tudják pótolni a gyors vízveszteséget.

Felelősségteljes használat esetén ez a tómeder alatti potenciális új édesvízforrás segíthet a tómeder kérgének újratelítésében és a közeli településeket beárnyékoló veszélyes porszennyezés csökkentésében. Ezt a célt szem előtt tartva Johnson és kollégái számos eszközt és adatot – beleértve piezométereket, szivárgásmérőket, sóprofilokat és egyebeket – használnak a földalatti édesvízkészletek felkutatására.

A felszín alatti vizsgálat

Februárban megbízta a kanadai Expert Geophysics céget, hogy végezzen légi elektromágneses felméréseket a tó délkeleti partján fekvő Farmington-öböl felett. Egy helikopter, amelynek alatt egy levegőben elhelyezett elektromágneses érzékelő lógott, rácsmintázatban repült az öböl felett, és egy frekvenciát sugárzott a tófenék mélyére. Egy vevő ezután rögzítette a visszaverődő elektromágneses jeleket, olyan adatokat gyűjtött, amelyek segítik a kutatókat az édesvízi lelőhelyek felkutatásában.

„Ez alapvetően a mágneses mezők spektrumát adja majd meg, és ezeket az adatokat felhasználva 3D-s képet készítünk arról, ami a föld alatt van” – mondta Jeff Sanderson, az Expert Geophysics csapatvezetője az egyetem közleményében.

A kutatók által eddig összegyűjtött rengeteg adat arra utal, hogy egy hatalmas édesvízkészlet potenciálisan több ezer lábnyira nyúlik el a repedezett tómeder alatt. Úgy tűnik, hogy a víztartó rétegre nehezedő hatalmas nyomás lehetővé teszi a víz felemelkedését az üledéken keresztül, bár nagyon lassan. Johnson ezért úgy véli, hogy a titokzatos halmok olyan helyeken alakultak ki, ahol ez a természetes vízelvezető rendszer friss talajvizet juttat a felszínre.

A csapat még nem tette közzé eredményeit, de júliusban előzetes adatokat mutattak be a Geokémiai Társaság 2025-ös Goldschmidt konferenciáján a Cseh Köztársaságban. Ezután azon dolgoznak, hogy feltérképezzék ezt az édesvízi erőforrást, és meghatározzák a korát és eredetét. „Az utolsó dolog, amit szeretnék, az az, hogy vízkészletként felkapják, de nagyon tiszta, és nyomás alatt van” – mondta Johnson. „És véleményem szerint ez segíthet mérsékelni a porképződést a kitett játszótéren.” (Gizmodo)

Címlapkép: Kutatók egy potenciálisan hatalmas édesvízforrást vizsgálnak a Nagy-sóstó alatt © Brigitte Werner a Wikimedia Commons-on keresztül