Vajna: Öngyilkos lett a fiam, hogy mi ne szenvedjünk

Az Echo Tévé Arckép című vasárnapi műsorában fia, Justin öngyilkosságáról beszélt Andy Vajna.

Az Echo Tévé Arckép című vasárnapi műsorában fia, Justin öngyilkosságáról beszélt Andy Vajna.

Úgy látszik, a Fidesz EP-képviselőjéhez és internetkonzultációs megbízottjához is eljutott az Index Pozsgay Imrével készített interjúja, melyben az egykori kommunista vezető halál komolyan így mutatná be saját magát azoknak a fiataloknak, akik még nem hallottak róla:

Neveket és összegeket is tartalmaz az a kimutatás, amelyet állítólag Tarsoly Csaba, a letartóztatott Quaestor-vezér éveken át vezetett akkurátusan. Rendőrségi és kormány közeli forrásaink szerint a listából nyomon követhető, kinek, mikor és mennyi „támogatás”, vagyis valójában kenőpénz jutott az elmúlt években.

Van ez a tényleg nagyvonalú, roppant kulturált bevándorlóellenes plakátkampány, amiben „kormányinformációként” magyar nyelvű üzenetben párszázmillió forintért tudatjuk a világgal, hogy a bevándorlóknak tisztelniük kell a kultúránkat.

Annak ellenére, hogy szinte már a csapból is a magyar miniszterelnök folyik, mégis csütörtök délelőtt váratlan bejelentést tett Orbán Viktor.

A száraz tények: a Suzuki Motor Corporation hazatalicskázza a Magyar Suzuki tőkéjének 30%-át, ami 156 millió eurót jelent.

A húsz évvel ezelőtti háborúk és véres konfliktusok után Szarajevó újra a párbeszéd és a békés egymás mellett élés helyévé vált – hangsúlyozta Ferenc pápa a boszniai fővárosban szombaton egynapos látogatása elején.

Szeptemberre állhat össze a javaslatcsomag, hogy a közigazgatási rezsicsökkentés részeként mely díjakat, illetékeket csökkentsék, illetve szüntessék meg - mondta Belányi Márta, a Miniszterelnökség hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkára az M1 szombat reggeli műsorában.
.jpg)
Legutóbb Irán déli részével kapcsolatban került a sajtó figyelmének középpontjába a kérdés.
Péntek este tartották a 135-dik aukciót a Központi Antikváriumban Budapesten.
Zuglónak van még néhány eszköze, amellyel megakadályozhatja, hogy a kormány tervei szerint alakítsák át a Városligetet – mondta Karácsony Gergely a Népszavának. A lap szombati számában megjelent írás szerint a polgármester nem árulta el, mi van még a tarsolyukban, hogy ne csökkentse a kerület esélyeit, de azt ígérte: várhatóan jövő héten minden kiderül.

A kormányzati ciklus végéig a magyar kereskedőházak száma a mostani 29-ről 117-re növekszik, vagyis eléri a nagykövetségek számát – mondta Magyar Levente a Népszavának.
Több mint négymillió forintot keres havonta a Magyar Nemzeti Bank egyik ügyvezető igazgatójaként Polt Péter legfőbb ügyész felesége - számolt be az RTL Klub Híradója.
A Szalamandra úti, volt honvédségi híradóközpont területéből félhektárt már eladott az állam tíz évvel ezelőtt, az OTP Ingatlannak mintegy nettó félmilliárd forintért.