Korrupciós ügy gyanúsítottjaként hallgatta ki az ügyészség a miniszterelnököt

Persze Romániában. Victor Ponta tanúkihallgatásra jelentkezett, aztán kiderült, hogy gyanúsított.

Persze Romániában. Victor Ponta tanúkihallgatásra jelentkezett, aztán kiderült, hogy gyanúsított.
.jpg)
Van, amikor az ember feje megtelik azzal, ami Magyarországon van.

Alapvetően furcsa akusztikájú a független bírói gyakorlat nyilvánosság előtti bírálata attól a Polt Pétertől, aki közszereplőként és legfőbb ügyészként is többször kifogásolta már, hogy őt a sajtóban kritizálták - mondta lapunknak Fleck Zoltán.

A brit kiválás a közös kassza kurtításával járna együtt, ami sem a dél-európai radikális baloldali pártok válságkezelésének, sem Orbán oligarcháinak nem jönne jól.

G. Fodor Gábor Szegeden járt, és a polgári Magyarországról elmélkedett.

Be kell vallanom valamit, szörnyű tiszteletlenséget tanúsítottam a NER legfőbb ügyészével szemben.

Nem sokkal azután, hogy a kormányfővel jó viszonyt ápoló nagyvállalkozó beszállt a köztéri reklámpiacba, megjött a törvénymódosító, hogy használni lehessen az út menti póznákat.

Belátható időn belül amerikai harci gépek jelenhetnek meg az összes visegrádi ország légterében, hogy segítséget nyújtsanak a behatolók lefülelésében - jelentette az orosz Szputnyik hírportál.

Az MSZP az egri városháza előtt követelte Gömöri Zsolt lemondását.

Magyarellenesség miatt ítéltek el kilenc sajóbábonyi romát, akik rátámadtak a faluban vonuló gárdistákra.

Egyre másra oszlanak föl a Fidesz helyi szervezetei, vagy maguktól, vagy a központjuk akaratából.