A Csalamádé temető teljes körű felújításával még 2012-ben kereste meg Esztergom Város Önkormányzatát a Tizennégy Oroszlán Kft..

A 85 négyzetméteres, két és fél szobás önkormányzati lakást a város azért tartotta fent, hogy a „motivációs csomag részévé téve" könnyebben tudjon nélkülözhetetlen szakembereket, például orvosokat a városba csábítani.

Egy ország legelemibb joga, hogy eldöntse, kit enged be - hangoztatta a bevándorlással kapcsolatban Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

A kormányzati pénzügyeket irányító Varga Mihály gazdasági miniszter 2014-ben csak ötödannyit keresett, mint a legtöbbet kereső kollégája, Trócsányi László.

A magyar diplomácia olyan megállapodásokra törekszik a kínai külügyminiszter szombati látogatásán, amelyek regionális szerepünket erősítik.

Két kommunista párti képviselő szerint a Soros Alapítvány oroszellenes tevékenységet folytat.

A flibanserin máshogy működik, de ugyanaz a célja: eljuttat a szexig. Áthangolja a nők agyát.

Június 22-től július 5-én éjfélig ideiglenesen bezár a Nyugati pályaudvar.

Ebben bezzeg nem állunk rosszul: drog-árak szempontjából az olcsóbb országok közé tartozik Magyarország a friss uniós jelentés szerint.

A Fővárosi Ítélőtábla másodfokon megsemmisítette a volt titokminiszter börtönbüntetését magában foglaló ítéletet.

L. Simon László a Velencei-tó környékére szeretne egy uszodát, erről a Fejér Megyei Hírlapba írt.

Bajnai Gordon Hoppál Péter Fidesz-szóvivőt perelte be még két évvel ezelőtt egy hamisnak tartott kijelentéséért.