
Kiderült, hogy a Mészáros Lőrinc vezette Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány építheti majd meg a felcsúti kisvasutat - írja a DK közleményében.

Elfogadta az Országgyűlés kedden a jövő évi adótörvénycsomagot, amely alapján 2016-ban 15 százalékra csökken a személyi jövedelemadó (szja) kulcsa, és 5 százalékra a sertés tőkehúsok áfája, ezenkívül mérséklődik a bankadó, valamint változik a közműadó.

Magyar kormányközeli szereplők két amerikai cégtől követeltek kétmilliárdos kenőpénzt, adókedvezményért és áfakulcs-változtatásért.

Egyebek mellett ez volt az egyik legfontosabb kérdés azon a konferencián, amelynek célja a cigány gyermekek közösségbe való beilleszkedésének elősegítése helyi, illetve regionális szinten, valamint olyan együttműködő struktúrák kialakítása, amelyek segítségével roma és nem roma szervezetek, intézmények közösen dolgoznak a felmerülő problémák megoldásán, és ezen keresztül az integráció megteremtésén.

Mindenki felkészült a nyárra, a forró délutánokra?

A Pesti Hitel Zrt. húsz munkanapon belül ismételten köteles kiküldeni ügyfeleinek a banki elszámolással és forintosítással kapcsolatos dokumentumokat – tette közzé végzésében az MNB.

Lakóépületeket, közintézményeket és közműveket egyaránt veszélyeztet, hogy a vízföldtani modellezés szerint 2018-ra minden forrás az eredeti vízhozammal működik majd Tatán.

Kolompárék nevelőszülőként vették magukhoz két évvel ezelőtt az öt magyar gyermeket.

Most mindenki irigyelheti egy kicsit Mexikót, ugyanis a nemzeti olajvállalatuk, a Pemex, nagyon komoly lelőhelyeket talált, elérhető helyen.

Az MSZP elnöke zsákutcának nevezte a gyűlöletkeltésre alapozó politikát az Európai Szocialisták Pártjának (PES) 10. kongresszusán szombaton, Budapesten.

Brutális módon kötöztek meg kutyákat Békésben - ez egyiket a lábainál, a másikat a szájánál.

Akkor ment el, amikor mások már maradtak, és akkor jött haza, amikor egyre többen távoznak.