július 2015

Peru kapcsolatba kíván lépni az egyik utolsó, még érintetlen esőerdei törzzsel

2015. július 31. - 12:37
0 komment

Az Amazonas-medencében élnek a világ nagy valószínűség szerint utolsó olyan emberi törzsközösségei, melyek még sohasem találkoztak a civilizációval, s alapvetően a kőkorszakihoz hasonló körülmények között élnek mindmáig.


Elérte a petíció a Fehér Házat, amelyben azt követelik, hogy szolgáltassák ki az oroszlángyilkos fogorvost

2015. július 31. - 11:05
0 komment

A petíciónak legalább 100000 aláírást kellett elérnie, hogy a Fehér Ház elé kerülhessen, de csütörtök estére már több mint 146000-en álltak az ügy mögé, és követelik, hogy Walter Palmert, a fogorvost, aki lelőtte Afrikában a védett oroszlánt, Cecilt, adják ki Zimbabwe-nek, hogy elítélhessék a helyi törvények szerint.


KSH: 1,5 százalékkal nőttek az ipari termelői árak júniusban

2015. július 31. - 10:47
0 komment

A belföldi értékesítési árak 1,1 százalékos csökkenése és az exportárak 2,9 százalékos emelkedésének eredőjeként júniusban 1,5 százalékkal magasabbak voltak az ipari termelői árak, mint egy évvel korábban - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).


Oldalak