Mátyás mellett Szent László királyunk életét és tetteit övezi messze a legtöbb monda és história a magyar királyok díszes sorában.

Szent Lászlót már életében roppant tisztelet övezte, s halála után is számtalan történet született a legendás királyról.

Idén július végén emlékezünk meg kilencszáz húsz évvel ezelőtti haláláról.

Béla második fiaként született 1046-ban, s már idősebb gyermekként megtapasztalta, hogy bizony nem könnyű dolog nagybátyja ellen harcolni, még akkor sem, ha testvérei: Géza és Lambert is vele tartanak.

A lovagkirály fiatalkora többnyire az András uralkodóval történő harcból, mely később a Salamon elleni küzdelemmé növekedett, s rengeteg tanulásból és imádságból állott.

Miután végül bátyjaival közösen megbékéltek Salamonnal, ő is kapott egy jelentős darabot az országból, mely felett már királlyá választása előtt uralkodhatott. De nem volt különösebben ínyére a teljhatalom, sokkal inkább foglalatoskodott a könyvtárban, s alkalomadtán a csatatéren is.

A róla szóló legendák szinte mindegyikében megemlítésre kerül László magas termete, szép erős, férfias megjelenése, melyből logikusan következett, hogy nem csupán szellemét, de testét is karban tartja.

Első nagy győzelmét a besenyők fölött aratta testvéreivel 1068-ban Kerlésen, bár a diadalt követő időszakban az ország védelmére tett törekvései ellenére súlyosan megromlott a viszony László és Salamon között.

Az éveken át tartó belviszályok után aztán Salamon elmenekült az országból, hátra hagyva a koronát, ami László bátyja, Géza fejére került a mogyoródi ütközet után nem sokkal, 1074-ben, Uralkodásának azonban 1077-ben bekövetkezett hirtelen halálával vége szakadt, s VII. Gergely pápa a Szent Koronával Lászlót jelölte meg uralkodónak az ország előkelőségeinek egyhangú támogatása mellett. Pedig László nem akart király lenni...

Mégis, az egyik legeredményesebb magyar királlyá emelkedett, akinek külpolitikája legalább olyan jelentős volt, mint az országhatárokon belüli rend megszilárdításáért tett törekvései.

A lovagkirály legendája máig él magyar néphagyományban, s Európa szerte számos helyen találkozhatunk különféle ábrázolásaival, elsősorban templomok freskóin.

A leghíresebb, Lászlóhoz kötődő ereklye mégis hermája, mely a magyarság harmadik legnagyobb tiszteletben tartott nemzeti ereklyéje mindmáig.

(Címlap: Szent László székesfehérvári szobra // Fotó: wikipedia)