Meghalt egy férfi Ozorán

A tánctéren esett össze a 35 év körüli férfi, a mentők már nem tudtak rajta segíteni.

A tánctéren esett össze a 35 év körüli férfi, a mentők már nem tudtak rajta segíteni.

Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát egy szaúd-arábiai mecsetben. A merényletben 13 haltak meg.

Az egyiptomi külügyminisztérium ajánlására Vesna Pusic horvát külügyminiszter Kairóba utazik az Iszlám Állam (IS) dzsihadista hálózat egyik tagszervezete által elrabolt horvát állampolgár miatt.

Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát egy szaúd-arábiai mecsetben. A merényletben 13 haltak meg.

Másfél hónapja, június 18-án három európai országban befagyasztották az orosz állami hírügynökség, a TASZSZ, illetve az állami propagandaadó, a Russia Today bankszámláit.

A Chevrolet "small block" nevű V8-asát szinte már minden létező dologba beépítették már, a motorkerékpártól a Daewoo Matizon át a repülőgépekbe is – miért épp a kistraktor maradt volna ki?

Egy Jack Russell terrier két mancsát csípte be a mozgólépcső hétfőn a Kálvin téren.

A mindennapos testnevelés óra mintájára mindennapos énekléssel szívatná az iskolás gyerekeket a kormány.

Igen, tényleg. Nagyanyáink is úgy nőttek fel, hogy nem volt víz, áram, kacsalábon forgó angol vécé, franc se érti, mi ez a hisztéria a Martonfán létesítendő menekülttábor kapcsán

A havi 483 millió dollár hétfőn esedékes törlesztőrészletének zömét kifizette ugyan Puerto Rico a New York-i bankoknak, ám a sziget Államháztartási Társasága a főleg helyi hitelezőknek járó 58 millió dollárból mindössze 628 ezer dollárt törlesztett.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) valószínűleg a Kúriához fordul jogorvoslatért, miután a Fővárosi Törvényszék zöld utat adott a sztrájk megszervezésének a szociális ágazatban.

Megszólaltak a harangok Hirosimában csütörtökön helyi idő szerint reggel 8 óra 15 perckor – egy amerikai bombázó fedélzetéről 1945. augusztus 6-án ekkor dobtak atombombát a japán városra.

Minden kilencedik felnőtt kezelésre szorul cukorbetegség miatt Magyarországon, a magas vérnyomás mellett a mozgáshiánynak és az egészségtelen életmódnak van a legnagyobb egészségromboló hatása.

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője megszólalt menekültügyben. Vajon a keresztényi szeretet késztette a politikust megszólalásra?