Az egységes cselekvés ideje

Európa bénultan szemléli a határai felé özönlő emberi tömeget. Bénult, mert mindeddig azt hitte és hirdette, hogy a gazdasági integráció, a pénz és a piac mindent megold.

Európa bénultan szemléli a határai felé özönlő emberi tömeget. Bénult, mert mindeddig azt hitte és hirdette, hogy a gazdasági integráció, a pénz és a piac mindent megold.

Egyáltalán nem mindegy egy politikus számára, hogy emelt vagy lehajtott fővel távozik a hivatalából - ezt a kérdést nem csupán a politikai elemzők döntik el, hanem a szakmabeliek, de még inkább a történelem.

Szabálysértés miatt büntettek húszezer forintra egy értelmi sérült roma fiút, miután a járda helyett az úttesten sétált.

Nehéz helyzetbe került a kétharmados többségét tavasszal elvesztett Fidesz - ha be akarja vetni a hadsereget a migránsok ellen, akkor le kell ülnie tárgyalni Vona Gáborral, aki mostanáig képtelen volt Orbán fölé kerekedni bevándorlásügyben.

Sokan megrökönyödtek, hogy okostelefonnal, tablettel érkeznek a menekültek Európába és Magyarországra is.

Valami nagyon komoly dologra bukkanhattak a náci aranyvonat állítólagos megtalálói - a hatóságok ugyanis kezdik véresen komolyan venni az ügyet, már a hadsereget is bevonnák a lelet biztosításába, amit valószínűleg aláaknáztak, így felrobbanhat, ha megbolygatják.

„A siker az, hogy megkapod, amit akarsz; a boldogság pedig az, hogy akarod is, amit megkapsz.” – Ingrid Bergman

Pofozkodó rendőrökről számolt be egy szír menekült a brit Independentnek.

Maga alá temette az országot a menekültek ügye. Akik korábban csak a kormányzati "figyelemelterelést" látták benne, nem számoltak azzal, hogy a probléma valódi és sokrétű, messze nem csak Magyarországot érinti.

Nagy valószínűséggel I. Géza király sírhelyét találták meg az egykori váci középkori székesegyház feltárása során - tájékoztatta az MTI-t a váci Tragor Ignác Múzeum feltáró régésze.

Tájékoztatom, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzési adatai, valamint az Országos Közegészségügyi Központ - összes tényező számbavétele alapján készített - szakmai ajánlásait figyelembe véve az Országos Tisztifőorvos az ország egész területére vonatkozóan 2015 augusztus 29-én 00:00 órától 2015 szeptember 1-én 24:00 óráig 2. fokú hőségriasztást adott ki.

A nyár legjobb kérdését tette fel a menekültek miatt kivándorolni készülő magyar építészmérnök.

A Religion of Peace mellesleg nem azt jelenti, hogy vallással a békéért, hanem a béke vallása...