A hatalmas meleg kertjeinket is elpusztítja

A hetek óta tartó aszályos forróság a kerti gyümölcsöket és növényeket sem kíméli.

A hetek óta tartó aszályos forróság a kerti gyümölcsöket és növényeket sem kíméli.
.jpg)
Kedden mínusz 273 centiméteres vízállást mértek Szolnoknál, ami csupán 5 méterrel marad el a 2003-as negatív rekordtól.

Jimmy Carter, volt elnök nyilatkozatban jelentette ki, hogy nemrég átesett egy májműtéten, és kiderült, hogy rákos, amely már az egész testében szétterjedt.
A héten folyamatosan kísértem végig a hőmérséklet felmelegedését Esztergomban.

Ugyan még csak most indult el az 2014-2020-as uniós költségvetési időszak, a kormány teljes keretet - 12 ezer milliárd forintot – megpályáztatná 2017. június 30-ig – jelentette be Lázár János a kormányszóvivői tájékáztatón.

Sok-sok-sok-sok labdát kellett a víztározókba engedni Los Angeles környékén, de mindennek döbbenetesen praktikus oka van.

Sziasztok!
Valószínű már röhejes a már megint késik a máv sztori, de gondoltam megosztom veletek ami ma történt.

Egyrészt még mindig nem kattantak rá a külföldiek a mangalicára, másfelől megéri Orbán Viktor szájában turkálni.

Majdnem úgy tűnt, hogy egy budapesti jegyhamisító bandát leplezett le az Origo, amikor váratlanul kiderült, hogy csak a BKK-ellenőrök nem tudják megkülönböztetni a valódi jegyet a hamisítványtól.

Megdöbbentő történetről szerzett tudomást a Nyugati Fény.

Vajna András György nemzetbiztonsági átvilágítása befejeződött, azon az átvilágított személy megfelelt, mondta Lázár János a filmipari kormánybiztos és kaszinótulajdonos átvilágításáról - írja az origo.

Ami most készül a budapesti állatkertben, legalább olyan világraszóló lehet, mint amilyen az 1912-re újjáépített városligeti létesítmény volt a maga idejében.