A CÖF szerint Sólyom László politikai okokból látogatott meg menekülteket

Azzal még nem volt bajuk, amikor Lévai Anikó adományokat vitt menekült gyerekeknek.

Azzal még nem volt bajuk, amikor Lévai Anikó adományokat vitt menekült gyerekeknek.

Dübörög a propaganda, mint az 50-es években. Szégyenletes a Fidesz nyilatkozata. Mindennapos gyakorlattá vált a magyar közvélemény félrevezetése - írta Ács Sándorné agrármérnök a Fidesz földtörvénnyel kapcsolatos közleményére válaszolva.

Az MSZP szerint a Fidesz képtelenné vált megszólítani a fiatalokat, ezért méltatlanná vált arra, hogy a párt elnevezésében rájuk hivatkozzon.

A magyar és a román miniszterelnök, Orbán Viktor és Victor Ponta közötti személyes ellenszenv az egyik oka a két ország fagyos viszonyának, amely időnként „forró” diplomáciai vitába torkollik – véli a bukaresti képviselőház külügyi bizottságának elnöke.

Medveczky Ilona medencében hűsölve apró bikiniben nyilatkozott a Story magazinnak arról, hogy nagyon régen érezte magát olyan jól a bőrében, mint most.

"Épp csak felfogtam, hogy eljárás indult ellenem, eltelt azóta másfél nap, már vissza is lett vonva. Nehéz felfognom. Azt kell mondjam, köszönöm szépen Magyarország! Hálásan köszönöm, hogy így kiálltak mellettem!" - mondta Sándor Mária, a Klubrádiónak kedd este.

A robbanást kémiai anyagok nem megfelelő tárolása okozta egy raktárban.

Több millió font megfizetésére kötelezett a brit bíróság három magyart a londoni tőzsde manipulálásáért.

Az eljövendő jégkorszakért a Nap ciklikus változása tehető felelőssé. A naptevékenység ugyanis nem egyenletes, és a következő években a Nap a csökkent aktivitás időszakába lép.

Igazából ma Magyarországon kimondottan hátrány az ész, meg a műveltség, amennyiben az ember úgynevezett "celeb" szeretne lenni.

Egy, a Facebookon található biztonsági résre hívta fel a figyelmet a Harvard tanulója, de ezzel megszegte a felhasználói feltételeket, kirúgták.

Vegyi fegyverrel hajtottak végre támadást az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet erői az észak-iraki Erbíl közelében – közölte csütörtökön Berlinben a német védelmi minisztérium szóvivője.