Obama és Putyin hétfőn találkoznak
A hétfőn az ENSZ Közgyűlése előtt beszédet mondó Vlagyimir Putyin orosz elnök külön találkozik majd Barack Obama amerikai elnökkel is, jelentette be az AP szerint a Kreml szóvivője.
A hétfőn az ENSZ Közgyűlése előtt beszédet mondó Vlagyimir Putyin orosz elnök külön találkozik majd Barack Obama amerikai elnökkel is, jelentette be az AP szerint a Kreml szóvivője.
Egy szabadelvű pártvezér tanulságos története a bevándorlás, az iszlamizáció és a tolerancia bűvkörében.
Míg reggel még csak az ország kétharmadára adtak ki elsőfokú figyelmeztetést, délelőtt az egész országra módosították, Zala, Somogy és Baranya megyében pedig másodfokúra változtatták.
A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálja az Auchan őszi nagy füzetakcióját.
Az oregoni Damascusban élő Ken Slusher már csak mosolyogni tudott, amikor megmutatta a Fox12 televízió híradójának, hogy mobilszolgáltatója szerint mekkora tartozása van a cég felé.
Titkosszolgálatokra hivatkozva "kormányközeli források" azt közölték a Blikk-kel, hogy néhány hete menekülttáborokat akartak felgyújtani Magyarországon.
Rothadt almához hasonlítja a nemzeti együttműködés rendszerét egy amerikai szakértő, aki szerint egy ilyen állam az EU kosarában az összes többit is megronthatja, ha az unió nem vet be minden lehetséges szimbolikus, jogi és pénzügyi eszközt a megváltoztatása érdekében.

Hiába függesztette fel a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a Közgép közbeszerzési kizárásához vezető határozatot, ez sem az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóságot, sem a Közbeszerzési Hatóságot „nem hatotta meg”.